A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ripped in 30. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ripped in 30. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. szeptember 15., vasárnap

2. év, 2. hét összefoglalás

Hétfőn hajnalok hajnalán kellett kelnem (4-kor), ugyanis 5:45-kor indult a repülőm Várnába, Bulgáriába! Szerintem nagyon érdemes egyébként WizzAir-rel utazni, ezt a jegyet pl. 6000 Ft-ért sikerült megcsípni.

Várna mellett voltunk egy szuper szállodában a szüleimmel, egy apartman-lakásban. Nagyon szép volt a lakás, és hát szuper áron tudtuk kibérelni.

Csak három napot tudtunk maradni, de így is egyértelművé vált, hogy itt közel sem olyan elszálltak az árak, mint a Balatonon. Erről ugyan nem írtam itt, de a balatoni árak azért felbosszantottak párszor. Tudom, nem kéne meglepődni rajta, hogy aki lángost / pizzát / hamburgert akar enni, az relatíve olcsón megússza, de aki enne egy salátát, vagy natúr csirkemellet, az meg szív rendesen. Hát ez van.

(Megjegyzem, hogy talán Hévízen ettem eddig a legrosszabb gyrost életemben, szóval azért ezek a strandos kaják... hááát)

Na de vissza a tengerparthoz. Már eléggé utószezon volt, amikor mi voltunk, de a nap első felében még tűzött rendesen a nap, és lehetett napozni, fürdeni is. Estefelé már kicsit hűvösebb volt ugyan, meg picit beborult, de nem volt vészes.




 'Happy étterem': csirkemell zöldségekkel. 


 Bolgár tradicionális étel: sach. Ebben az edényben sütnek össze mindenfélét, és ebben is hozzák ki, még forró :D Az enyém csirkemell zöldségekkel (cukkini, padlizsán, gomba, stb).

Sajnos nagyon hamar eltelt a három nap, viszont utána a szüleimhez utaztunk (mint már említettem, külföldön élnek), ahol végre találkozhattam Mazsolával! Ő egy kis gazdátlan kutyus volt, és a szüleim befogadták. Az állatorvos szerint labrador-keverék :)



 Ebéd a hegyekben: csirkesaslik gombás rizzsel

 Felvonó


 
Unokatesómmal és a barátnőjével

Nagyon jó volt a szüleimnél. Kb. egy évben egyszer tudok kimenni hozzájuk, inkább ők jönnek (munka miatt is kell jönniük többször). Mint látjátok, kirándultunk is a hegyekben egy kicsit. Csónakázni is voltunk, de azokat a képeket még nem kaptam meg, pedig van kutyusos kép is :)

Vasárnap késő este értem csak haza, igazából kipakolni sem tudtam rendesen, másnap pedig kezdődött a suli. 

Edzés: 4 alkalom Jillian M.: Ripped in 30. Büszke vagyok magamra, hogy összehoztam, mert sokszor mondhattam volna azt, hogy áá, most nem. Na de dehogynem! :)

Étkezés: a legtöbbször grillcsirke salátával, joghurt-öntettel. Egyik este volt egy kis grillezés is. Az éttermekben is próbáltam jól választani. Szerintem sikerült. 

A tengerparton pedig ellenálltam az"idegen'' édességeknek, fagyinak, sütiknek! (nem volt egyszerű, brühühü - de sikerült).

2013. január 7., hétfő

19. hét összefoglalás

08. 27. (hétfő): 72,5 kg
09. 03. (hétfő): 70,5 kg
09. 10. (hétfő): 69,5 kg
09. 16. (vasárnap): 69 kg
09. 24. (hétfő): 68,5 kg
10. 01. (hétfő): 67,5kg
10. 08. (hétfő): 67 kg
10. 15. (hétfő): 66 kg
10. 22. (hétfő): 64,5 kg
10. 29. (hétfő): 64 kg
11. 06. (kedd): 63,5 kg
11. 12. (hétfő): 62,5 kg
11. 19. (hétfő): 62 kg
11. 26. (hétfő): 61,5 kg
12. 03. (hétfő): 61 kg
12. 10. (hétfő): 60,5 kg
12. 17. (hétfő): 60 kg
12. 24. (hétfő): 59 kg
12. 31. (hétfő): 58,5 kg
2013. 01. 07. (hétfő): 58 kg

Itt van tehát az új év! Az előző Szilveszterem borzasztó rossz volt; becsapott egy barátnak hitt ember, szabályosan hátba támadott. Minden tekintetben megrövidített, anyagilag is (bár ez a legkevesebb...) Teljesen új értelmet nyert számomra a "barátság", és megtanultam kételkedni az emberekben. Azelőtt szinte feltétel nélkül bíztam, ma már ilyen nincs. 

Emellett nyomorultul éreztem magam a suli miatt, a kinézetem miatt, és a hirtelen, 1-2 hónap alatt felszedett tizen-x kiló miatt. Úgy is mondhatnám, hogy egy senkinek éreztem magam, és úgy éreztem, hogy sehová sem halad az életem.

Hatalmas a kontraszt a tavalyi, és az idei Szilveszterem között. Most jól éreztem magam a bőrömben, megdícsértek, hogy jól nézek ki; és barátok között telt az este. Talán 2012-ben az emberi kapcsolataim is jobbak lettek...

Nem szeretnék nagy visszatekintést írni az előző évről, de egy nagyon fontos dolgot megtanultam: tenni kell azért, amit el szeretnél érni, és nem lesz könnyű. Sok lemondással fog járni, és sokszor mást kell majd éppen tenned, mint amihez kedved lenne. 

NEM a külső számít, de egy olyan testben, amit szeretsz, ami tetszik: jobban is fogod érezni magad, magabiztosabb leszel. Ez tapasztalat... És én, ha magabiztos vagyok, jobban teljesítek.

Még nem értem el a célomat, de haladok. És amire most jöttem rá: 
tavaly is ez a ruha volt rajtam Szilveszterkor! 
Véletlen egybeesés... mégis... teljesen másképp néztem ki, és éreztem magam benne.

Nagyon jól telt egyébként a Szilveszer. Házibuliba mentünk, volt egy csomó étel-ital. Nem ittunk sokat, még a fiúk sem, de nagyon jól éreztük magunkat (és a házigazdának megmaradt egy csomó alkoholos, és nem alkoholos ital :) Süti is volt rengeteg(féle), én a nyertes túrós pogácsámat sütöttem meg, ha jól emlékszem, 5 tepsivel lett végül. Mivel társaságnak készült, kivételesen fehér liszttel. Hihetetlenül finom, majd jön a recept!

Volt klasszikus, és tortilla chips is (szósszal), plusz éjfél után nagyon finom virsli. 

És itt kell bevallanom, hogy bizony ettem abból, amiből szerettem volna. Nem kóstoltam végig mindent, de bizony ettem. A nap többi részében lightosan ettem (ami persze nem ment fel :), úgyhogy éhes is voltam eléggé. Nem ettem túl magam, de ettem, ami jól esett.

Hiába na, nem mentegetőzöm, de ez most jó volt azért.

* cappucino csokis sütivel (kakaós-kókuszos, a szokásos) *
* Dia-Wellness palacsinta! * csirke portugál módra *
* sütőben sült mustáros karaj light kockasajttal és főtt krumplival 
(a krumplinak csak a felét ettem meg :) *
* éés a palcsinta palacsinta-tortának megcsinálva, diétás lekvárral *

A hét többi részében nagyon odafigyeltem az evésre, tornára. Sokat kellett tanulnom nagyon, de azért a 4 alkalom torna megvolt. Még mindig a Ripped in 30-t csinálom Jillientől, de már a harmadik szint közepénél járok.

És képzeljétek, elkészült az ''első'' karaj is. Ha jól emlékszem, a diéta alatt eddig csak csirkés, pulykás étel volt. Nézegettem a boltban a husi csomagolását, és 100 grammonként 2 g zsírt írt, úgyhogy azt mondtam: jöhet! :)

Kicsit szomorú, de a sok tanulás úgy lekötött, hogy hétfőtől vasárnap estig ki sem mozdultam a lakásból. Ez van. Valószínű a következő hét sem lesz nagyon más, mert ezerrel kell készülnöm a patkó vizsgámra. :)

2012. november 27., kedd

13. hét összefoglalás

08. 27. (hétfő): 72,5 kg
09. 03. (hétfő): 70,5 kg
09. 10. (hétfő): 69,5 kg
09. 16. (vasárnap): 69 kg
09. 24. (hétfő): 68,5 kg
10. 01. (hétfő): 67,5kg
10. 08. (hétfő): 67 kg
10. 15. (hétfő): 66 kg
10. 22. (hétfő): 64,5 kg
10. 29. (hétfő): 64 kg
11. 06. (kedd): 63,5 kg
11. 12. (hétfő): 62,5 kg
11. 19. (hétfő): 62 kg
11. 26. (hétfő): 61,5 kg

Elöljáróban azzal kezdeném, hogy ezen a héten nem nagyon készítettem képeket. Továbbra is főzök, csak ugye a suliba járás és tanulás rengeteg időmet és erőmet veszi el, úgyhogy mostanában olyan 3 napig eszek egyféle ételt... Szóval nem sok lehetőségem van új képeket készíteni. Na de majd jövő héten!

Talán senki sem szereti sokáig ugyanazt enni, de most különösebben nem zavar. Főleg olyan ételek mellett, mint a mézes-mustáros csirkemell, vagy sonkás csirkemelltekercs.

Ugyanakkor az utóbbi időben arra lettem figyelmes, hogy ''sok a kaja''. Persze jó értelemben :) Valahogy sok minden fér bele egy napba - többek között a hetek óta áhított kakaós csiga is! Na jó, update kakaós csiga, mert azért nem adtam fel az elveimet, de nagyon jól esett. (Csak csendben jegyzem meg, hogy van egy nagy problémám az update-tel: sok a zsír a termékekben, de erről végülis nem tehetnek, mivel a csökkentett szénhidráttartalmat valahogy kompenzálni kell, ez szinte törvényszerű). A másik pedig, hogy a csiga nekem túl édes volt, én nagyon erősen éreztem rajta a xilitet, vagy talán eritriol volt?

Azt hiszem talán eritriollal édesítenek... amit egyébként én nagyon nem szeretek. Próbálkoztam vele egy ideig, mert egyébként nagyon jó tulajdonságokkal bír, pl. teljesen kalóriamentes. Viszont számomra természetellenes íze van. Úgy tudnám leírni, mintha ennék egy nagyon édes gyümölcsöt, csak éppen azt szorozzuk be úgy tízzel.

Szóval mostanában a xilitre váltottam; na nem mintha annyit használnám, de pl. rétesbe, meg hasonlókba jól jön, mivel sütésálló. Igaz, hogy nem kalóriamentes, de sokkal finomabb, mint az eritriol. 


Ami még fontos a héttel kapcsolatban, hogy elkezdtem egy másik Jillian tornát, a Ripped in 30-t. Nekem nagyon tetszik, mindenkinek csak ajánlani tudom! Végülis 4x nyomtam le a héten, ez így éppen jó is, meg izomlázam is volt rendesen :)

Szurkoljatok, és én pedig ígérem, hogy jövő héten már képekkel jövök. :)