Újult erővel

Minden szempontból jó nap. :) 

Dél körül biciklire pattantam, és bekerekeztem a városba, hogy bevásároljak. Kicsit féltem, mert ugye az úton (még) nem merek kerekezni, pedig tudom, hogy a járdán a KRESZ szerint tilos. Persze rengetegen tekernek a járdán, de ugye ez engem még nem ment fel, úgyhogy kicsit félve indultam útnak. Na de feleslegesen féltem, minden rendben ment. 

Volt némi halvány emlékem róla, hogy esetleg a plázánál van biciklitároló, de egyáltalán nem voltam benne biztos. Nos, ez volt a másik félelmem, hogy hová teszem majd le a bicajt. Végülis nem volt gond, mert képzeljétek: egy csomó biciklitároló van a pláza oldalában! Nagyon szuper :)

Aztán 7-kor biciklivel mentem a futópályához is. Ott is van biciklitároló :) Miközben lakatoltam le a bicajt, odajött hozzám egy csoporttársam, aki meg éppen kosarazásból jött (a futópálya mellett más pályák is vannak, pl. kosár), beszélgettünk egy kicsit. Mindketten meglepődtünk, hogy a másikat ott találjuk :)

Szóval a mai futás: 

Idő: 39:59 perc

Távolság: 5.45 km 

Kalória: 414

Perc / km: 7:20

Most eszem egy almát, mert a jelenlegi legnagyobb célom, hogy több zöldséget-gyümölcsöt iktassak be az étrendembe. Aztán lefekvés előtt egy fehérje. Erről majd még írok ;)

Szép estét mindenkinek!

Hamburgeradó - vigyázat, provokatív!

Pipacsnál olvastam ezt a bejegyzést. Úgy érzem, muszáj leírnom a gondolataimat. Persze ez egy elég kényes téma, ezért előre szólok, hogy ez csak az én saját kis véleményem, és senkit nem szeretnék ezzel befolyásolni ill. megbántani. De tényleg :)

Én, ahogy azt Pipacs is írta, azzal értenék leginkább egyet, ha az egészséges termékek árát csökkentenék. Sokkal, de sokkal jobb lenne szerintem. Rengeteg olyan ember van, aki szeretne egészségesebben étkezni, de nem engedheti meg magának, vagy alig engedheti meg magának. Ráadásul ha ezek a termékek olcsóbbak lennének, mások is szívesebben kipróbálnák őket.

Ami engem nagyon zavar (annak ellenére, hogy teljes mellszélességgel az egészséges életmód mellett állok!!), az az, hogy meg akarják szabni nekem, hogy mit ehetek, és mit nem. Ez annak ellenére zavar, hogy nem chipsen és csokin meg hamburgeren élek. De zavar. Mert én el tudom magamnak dönteni, hogy mi a jó nekem. Persze most írhatnátok, hogy ''dehát meghíztál valahogy, nem?'' meg hogy ''dehát nem mindenki tudja magának eldönteni''.

1. Ha drágább lett volna a chips és a csoki, meg nem tudom micsoda, meghíztam volna mástól. Ki mondta, hogy házi szalonnán, meg krémes süteményen élve nem lehet meghízni?

2. Ez valóban igaz. De nem hiszem, hogy pont egy tiltás hatására fognak jobb útra térni...

Merthogy nekem ez a véleményem. A kezdeményezés jó, de még lenne mit rajta javítani. Azzal nem számolnak, ami szerintem a legfontosabb tényező: az emberek NEM szeretik, ha megmondják nekik, hogy mit csináljanak, és hogy mi a jó. Még ha tudják is, hogy az lenne a jó. Semmi jó nem lesz ezekből a dolgokból, ha az ember nem jön rá önmaga.

Évekig kellett hallgatnom családtól és barátoktól egyaránt, hogy vegyek vissza a cukorból, és fogyjak le. Tornázzak, meg csináljam ezt, csináljam azt. Persze, hogy le akartam fogyni én is, ez nem kérdés! De szörnyen rosszul esett, hogy állandóan ezzel piszkálnak, mert lefogyni egyáltalán nem könnyű! Ráadásul mi közük volt hozzá? Persze jót akartak nekem, én ezt tudom, és tudtam már akkor is. De sokkal kevesebbet görcsöltem volna, ha én magam jutok arra az elhatározásra, hogy le kell fogynom, és én magam keresem az utat. 

(És végül így is lett.)

A másik, ami nem tetszik a dologban, azok a következmények. A különadó miatt rengeteg ember fogja elveszíteni az állását. Nem tudom, hogy ebben a gazdasági helyzetben ez mennyire lesz jó... 

Egy másik érvem pedig a sport. Igen, sok ember rá lesz így kényszerítve, hogy ne tudjon (annyi) chipset, meg hamburgert, meg nem tudom mit venni. De nem hiszem, hogy ennek hosszútávon akkora ereje lenne. Nekem az a véleményem, hogy az egészséges táplálkozás mozgás nélkül félkarú óriás. Miért nem lehetne valamiféle mozgásra buzdító kezdeményezést indítani?

Vagy ami a legfontosabb: már gyermekkortól mozgásra nevelni az embereket. Erre kellene valami program szerintem. Azt semmi pénzért nem mondanám, hogy minden nap testnevelés órát kellene tartani az iskolákban, mert a saját bőrömön tapasztaltam, hogy a testnevelés tanárok a legtöbbször nem éppen a sport szeretetére nevelik a gyermekeket. Sajnos amíg ez nincs másképp, épp ellenkező hatást tudnak csak kiváltani. Ami minden, csak nem jó.

Arról nem is beszélve, hogy szörnyen következetlen ez a tervezet szerintem. Az addig rendben van, hogy megadóztatják az energiaitalokat (jól teszik!!), de mi az, hogy a kávét nem? Elnézést kérek a kávézóktól, de kérem olvassátok végig!

A wikipedia szerint: egy Red Bullban 32 mg / 100 ml koffein van. Egy instant kávéban 30-50 mg / 100 ml. A hosszúkávé értékét már le sem írom, jóval több.

Nekem semmi bajom a kávéval, anyukám is kávézik. Nyilván írhatnátok, hogy ''de az energiaitalban cukor van''. Van belőle cukormentes változat is, na de egyelőre semmi hír róla, hogy esetleg az más megítélés alá eshetne. Ez mégis miért van...?

Szerintem azok az emberek, akik egészségtelenül étkeznek, a kávét is cukrosan isszák. Tudom, sokan isszák édesítővel, de most nem ellenük beszélek.

Ezek után nem értem, hogy miért nem esik a kávé is hasonló megítélés alá? Mi a baj a cukormentes energiaitalokkal? Hát a koffein! Na és a kávéval? Szintén!

Szerintem egyik sem jobb a másiknál... Rengeteg koffein, ami nem tesz jót a szervezetnek. Ha tiltjuk, akkor tiltsuk mindkettőt, vagy egyiket sem. 

Na de persze ne aggódjatok, erre nem fog sor kerülni. A kávézás szerintem régi és fontos része a társadalmunknak, nem bántják. És mondom, ez nem is baj. Csak kiemeltem egy példát. 

A másik dolog, hogy mi a helyzet a lekvárokkal. Őszintén szólva nem vagyok oda a lekvárért, vagyis amit anyukám csinál (ha csinál néha), az nagyon finom. De szerintem ha két évente egyszer eszem lekvárt, az sok. Na de most a lekvárokat is meg akarják adóztatni. Csináljunk otthon lekvárt?

Ez jó ötlet egyébként. De sajnos sokan otthon is cukrozzák a lekvárokat, tehát ugyanott vagyunk. A másik pedig, hogy mi van akkor, ha én télen megkívánok egy kis lekvárt. Mit csináljak? Két évente egyszer akarok lekvárt venni, de inkább tegyem vissza polcra, mert olyan drága? Ráadásul a nyár elég távol van, tehát eltenni sem tudok.

Végezetül a nagyapámról szeretnék írni. Nem tudtam még magam rávenni, hogy megírjam az életmódváltásos bejegyzésem második részét, nagyrészt emiatt. 

Márciusban halt meg a nagyapám. Rákos volt. Novemberben még dolgozott. Orvos volt, és rengeteg ember életét mentette meg. A család évek, évtizedek óta mondta neki, hogy változtatnia kellene, egészségesebben kellene élnie. 

Tudni kell, hogy nagyapám falun lakott, és mindig volt a háznál disznó, csirke, stb. Nagyapám húst hússal evett, minden tocsogott a koleszterinben. Persze falu lévén zöldség és gyümölcs is volt mindig, de ugye a hús dominált az étkezésében. 

Ráadásul a nagyapám borászattal is foglalkozott hobbiból, díjakat is nyert a bora. Pálinka is mindig volt otthon. 

Szegény mindig nagyon túlsúlyos volt. A keresztanyám világított nekem rá erre: gondoljam el, hogy milyen nehéz egy idős embernek már változtatnia és fogynia... Én leginkább a változást emelném ki... Csinálsz valamit 60 évig, utána mennyire nehéz lehet valami teljesen másba kezdeni??? A szokásokat nem egyszerű megváltoztatni, főleg ennyi év után.

Szóval meghalt a nagyapám, és még mindig dühös vagyok valahol. Még évtizedeket élhetett volna, ha egészségesebben él! Félreértés ne essék, nem rá vagyok dühös, dehogyis! Hanem az egészségtelen életmódra.

Hozzátenném még, hogy nagyapám szerintem életében nem evett chipset, vagy hamburgert. A csokit nem igazán szerette. NEM ezek miatt hízott meg. 

Szerintem azok az idős emberek, akiknek változtatniuk kellene, és fogyni, nem a chips, meg stb. miatt. Ebből azt akarom kihozni, hogy igen, otthoni ételeken is meg lehet hízni. Sütemények, zsíros ételek. Ez a magyar konyhára szerintem kifejezetten jellemző.

Na ezzel mégis mit tud ez a tervezet csinálni? Semmit. Ez leginkább csak a fiatalabbak életvitelét fogja befolyásolni. Kérdés, hogy milyen mértékben?

Remélem senkit nem bántok meg ezzel a bejegyzéssel, de én így gondolom, és továbbra sem tudok (ilyen formában legalábbis) megbarátkozni ezzel a különadóval. Még várok, hogy mi lesz. Remélem pár dolgot módosítanak rajta...

Életmódváltás! De miért? (I.)

Ez az 59. bejegyzésem. Nem is tudom, hogy miért vártam ennyit, hogy leírjam, miért is indult ez a blog. Ma pihenőnapot rendeltem el, izomláz miatt, és azért, mert a könyvtárban tanultunk futás helyett :D Hiába na, vizsgaidőszak.

Szóval hol is kezdjem...

Kiskoromban mindig duci kislány voltam, és engem ez mindig is zavart. Még egészen kicsi koromban is, amikor az unokatesóim kis vékonykák voltak, akiket mindig étellel próbáltak tömni. Elég nagy volt a kontraszt, na :) Pedig annyira azért nem voltam duci, csak ugye mellettük egészen másképp éreztem magam.

14-15 éves korom körül kezdtem el a Norbi Update módszert. Ez az időszak volt az, amikor megjelent az első könyve, és alig lehetett még kapni Norbis termékeket. Plusz ugye a szüleim vásároltak, nem úgy volt, hogy csak úgy le lehetett ugrani a boltba (falun lakom, akkor nem volt még akárhol Norbis termék), és venni, amit szeretnék.

Mindezt csak azért írom le, hogy leszögezzem, a módszer nagyon jó. Tényleg működik; és egyáltalán nem igaz, hogy vagyonokat kellene rá költeni. Ettem közben néha csokit is, chipset is, persze csak délelőtt, és nem csináltam belőle rendszert. Vettünk pár videokazettát anyával, és minden nap tornáztunk. Nekem soha nem maradt ki egyetlen nap sem. Anya is nagyon szépen lefogyott.

Nem is telt sok időbe, és 14 kg-mal kevesebbet mutatott a mérleg. Szerintem több is volt az, de maradjunk a hivatalos adatoknál :)

A problémák itt kezdődtek... Sajnos szörnyen fanatikus ember vagyok Hiába írta Norbi, hogy enni kell rendesen, hogy napi ötször, stb. Egy idő után eljutottam arra a szintre, hogy alig ettem. Mindezt az Update zászlaja alatt, és azt hittem, hogy jaj de jól csinálom. Állandóan éhes voltam. Rászoktam, hogy este már soha nem eszem (szóval mondjuk délután 3-kor ebédeltem, utána semmit másnap reggelig...)

Egy idő után már nem nagyon mozdult a súlyom, ami persze most már nem lep meg. Szóval durva kalóriaszámlálgatásba kezdtem. Volt egy füzetem is, amibe mindent leírtam, amit csak ettem. Remélem, hogy soha soha többé nem látom azt a füzetet viszont... Voltak napok, amikor a 300 kalóriát is alig értem el.

A legkevesebb súlyom 58 kg volt, ami nem kevés, főleg a magasságomhoz nem. De szerencsére nem sokáig bírtam az éhezést. 

A 60-62 kg volt az átlagsúlyom nagyon sokáig, tornáztam, eszegettem, voltak idők, amikor éheztem megint, stb. Szóval hülyeséget hülyeségre halmoztam.

A mostohanagyim rákos volt, úgyhogy próbáltunk mindenféle alternatív gyógymódot. Anyukám olvasott egy léböjtkúráról, amivel állítólag sokan meggyógyultak, a neve az volt, hogy Breuss-kúra. A lényege, hogy 42 napig csak gyógyteákat és zöldségleveket szabad inni. Az alapja pedig az egésznek a céklalé. (Ma annyira rosszul vagyok még a cékla szagától is, hogy szerintem soha nem fogok tudni enni belőle...)

Anyukám támogatásul belekezdett a kúrába a mostohanagyimmal, és végigcsinálták mindketten! Arról nem tudok nyilatkozni, hogy ez mennyiben segítette nagyimat abban, hogy meggyógyuljon, midenesetre mindketten sokat fogytak, és nem, nem gyengültek le, bármily meglepő.

Én, ha jól emlékszem, 18 napig bírtam. Lehet, hogy 19 volt, vagy 17, lényegtelen. Több mint két hét. Bevallom fizikailag nem volt megerőltető. Akár hiszitek, akár nem, fizikailag nem nehéz nem enni. Zöldséglé, néha gyümölcslé, teák - ki lehet bírni. DE! Lelkileg ez akkora trauma volt számomra, hogy sose fogom megbocsátani magamnak, hogy ilyen hülyeséget csináltam.

És hogy miért hagytam abba idő előtt? A kúra felét csináltam volna csak, de nem bírtam végig. Egyik nap jöttem haza a suliból, és a megállóban két hmm... nem magyar egyén kipécézett magának, és az egyik elég durván beszólt a fenekemre, hogy mekkora hatalmas (na persze nem ilyen szavakkal!)

Hát gondolhatjátok. Tini voltam, totál elégedetlen magammal, egy éhezőkúra közepén. Persze, hogy kiakadtam!

16-17-18 éves koromra teljes emocionális csődtömeg lettem (mint a legtöbb tini :)). Annyira nem volt önbizalmam egy időben, hogy amikor mentem az utcán, és jött velem szemben valaki, direkt oldalra húzódtam a járdán (pedig elfértünk volt simán egymás mellett!), és a földre szegeztem a tekintetemet. Nem mertem az emberekre nézni.

17 éves koromban vega lettem egy hirtelen ötlettől vezérelve. Anyukám támogatásul mellém szegődött, ő azóta is vega. Kb. egy fél évig vegán is voltam, ami azt jelenti, hogy se hús, se tejtermék, se tojás, se semmi állati eredetű táplálék.

Tiniként mindenben a saját fejemet próbáltam követni. Persze emiatt nem voltam valami népszerű, és senki sem értett meg :P

Csak hogy illusztráljam: 3,5 évig nem ettem csokoládét, és SEMMIT, amiben kakaó volt. Miért? Mert úgy gondoltam, hogy túl sok csokoládét eszem, ezért valahogy gátat akartam szabni neki. És sajnos ennyire a végletek embere voltam... De komolyan, nem tudjátok elképzelni, hogy milyen durván betartottam. Soha, egyetlen egyszer nem volt semmilyen kilengés.

Na de még mesélhetnék, hajaj.

Végülis elkerültem egyetemre, megismerkedtem a Barátommal. Kezdett zavarni már a vegaság. Egyébként semmi bajom a vegákkal, meg szívesen gondolok vissza azokra az időkre. De én nem bírtam, hogy kilógok a sorból. Tinikoromban állandóan erre törekedtem, de aztán már kínzó volt ez az egész. Hogy rendelnek a csoporttársak egy pizzát, és én nem ehetek belőle, plusz még magyarázkodnom kell, és mindkét fél kellemetlenül érzi magát... Ugyanez vendégségben, meg számtalan helyen még.

Úgyhogy csak 2 évig voltam vega. Jó volt, szép volt, elég volt. És elkezdtem újra csokit enni :) Persze egyiket sem bántam meg. Még mindig imádom a csokit, de közel nem eszem annyit, mint régen. Meg igazából bármennyi időt kibírok csoki nélkül, nem kívánom már annyira, hogy ne tudnám visszautasítani. És ez jó, hogy a kezemben a döntés. És megszerettem az étcsokit, ami egy hatalmas plusz :)

Szóval minden szuper volt egy ideig, kicsit össze-vissza ettem ugyan, mert 200 kilométerre kerültem otthonról, és úgy jöttem el, hogy nem tudtam főzni. (Egyáltalán). De a súlyomat nagyjából tartottam. Meg szuperül éreztem magam a bőrömben! Végre! Ez tartott kb. egy évig.

Aztán az előző félévem gyilkos volt. Teljesen kikészített lelkileg... Ezerszer itt akartam hagyni az egyetemet. Alig volt időm, későn értem haza állandóan, tanultam állandóan, stresszeltem meg sírtam állandóan. És sosem voltak megfelelőek az eredmények. Szóval össze-vissza ettem, édességet főleg.

Merthogy tudni kell rólam, hogy nem vagyok egy nagy evő. Viszont sajnos emocionális-, stessz- és unalomevő vagyok (nasit eszem ilyenkor, sajnos!) Legrosszabb. Bár főleg unalomból ettem. Úgyhogy erre nagyon nagyon oda kell figyelnem.

Végülis sikerült nagyjából 10 kilót felszednem. Több is volt szerintem, mivel már egy hónapja tornáztam napi rendszerességgel, amikor először felálltam a mérlegre... Képzelhetitek a döbbenetet, és elkeseredést, amit akkor éreztem... 10 kilóval voltam több... Azok után, hogy egy hónapja tornáztam már...