A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Margit-sziget. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Margit-sziget. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. április 24., csütörtök

2. év, 34. hét összefoglalás

Őszinte leszek, egyáltalán nem paráztam rá a Húsvétra. Nagyon szépen nyomtam az edzéseket, és mellette kicsit több édességet engedtem meg magamnak, de persze mostanra már visszaállt a rend.

Hétfőn T25, kedden és pénteken kettlebell edzés volt, szombaton T25, vasárnap pedig futni voltam a Margit-szigeten. Ez utóbbi nagyon jól sikerült.

(És infraszaunázni is volt lehetőségem kétszer, és bárcsak gyakrabban megtehetném, mert nagyon jó. Az arcbőröm is szebb tőle.)

Mivel elég ritkán jutok el a Margit-szigetre, ezért jól érzékelhető a fejlődés. Nagyon jól emlékszem még arra, amikor azt hittem, hogy sose lesz már vége a körnek, és talán le sem tudom futni végig. Ehhez képest most 2 kört futottam, méghozzá nagyon könnyedén; simán ment volna három is.

Az 1. kört 31:19 alatt, a 2. kört 34:55 alatt teljesítettem. A program szerint 10,7 km-t futottam. Így tehát 1:06:17 volt összesen.

Közben azért láttam érdekes dolgokat (Duna-parton nadrágot felvevő, tangás fenekét mutató lányt :D, világító szökőkutat... többek között).

Húsvéti tojások 

A sütemény sütés rám volt bízva, az alábbiakat alkottam :) Eritrittel, xilittel édesítettem, durum lisztet használtam, stb. Ahol csak tudtam, változtattam :) Minden nagyon finom lett, bár a felét sem sikerült megenni, ami egyrészt bosszantó, mert munka van benne, ugyanakkor viszont szuper, mert nem a túlevésre ment rá a család, és ez nagyon jó érzés :)

Inkább legyen kidobva a sütiből, minthogy azért együnk még, hogy ne kelljen kidobni... Aztán legközelebb majd úgyis kevesebbet sütök majd.

 Kétszínű kalács
(megj.: durum lisztből készült, viszont az élesztő 
felfuttatásához használtam 5 g cukrot. Amúgy a sima langyos tejben 
is felfut valamennyire az élesztő, gondolom a tejcukor miatt - de szerettem volna, 
ha szép nagyra nő a kalács, ezért most inkább raktam bele egy kevés cukrot)

Felszeletelve

 Sajtos perecke (recept)
Zserbó (recept)
Kókuszos-zabpelyhes keksz (recept)

Zserbó
Diab. lekvárt, ill. update csokit használtam hozzá.
Nagyon finom lett, szuper a recept, tényleg nagyon ajánlom.

A súlyomat ezentúl Excel táblázatban vezetem, hosszútávon nagyon jó lesz visszanézni. Folyamatosan fluktuál a súlyom, egyszer kevesebbet mutat a mérleg, egyszer kicsit többet, de egy bizonyos skálán mozog tulajdonképpen. Majd ha több lesz az adat, rakok fel diagrammot :)

Még egy képet engedjetek meg a végére. A barátnőimmel találkoztam még a hét elején, persze készült csoportkép. Utólag visszanézve hatalmas öröm ért. Régen én voltam az egyik duci lány közöttünk, de most egyáltalán nem lógok ki a csoportból! :)

Én középen :)

2013. május 12., vasárnap

36. hét összefoglalás

Ez egy nagyon jó hét volt. Nem volt gondom az evéssel, és sok jó dolog is történt. A hétfő elég rosszul telt, de aztán este elmentem egyet kocogni, és még a mérleg is jót mutatott. (erről itt olvashattok.)

A lényeg, hogy végre elértem az 55,5 kilót! Azóta 55,5-56 kg között jojózik nagyjából a súlyom.

Sok minden más is volt ezen a héten: edzés, barátom szülinapja, szüleim látogatása (jó hosszú idő után), hazatérés, családi szalonnasütés... 

És még egy nagyon fontos momentum: fejlődésem a szigetkör lefutásában. Erről már írtam itt. Álljon itt a lényeg azért: lefutottam az 5,3 km-t 32 perc 23 másodperc alatt.

Jöjjön néhány kép:

 Szalonnasütéses kajálás után, ''pózolós'' kép :)

 Csokitorta. Úgy terveztem, hogy eszem majd belőle, 
de nem jött össze. (nem baj :)

Szülinap.

Még egy nagyon fontos dolog történt a héten. (úgy látszik, ez ilyen "fontos dolgok" hete volt :D) Régóta, évek óta szerettem volna elkezdeni a kettlebellt.

Eddig nem volt merszem elkezdeni, mert... nos, először a túlsúlyom miatt. Aztán egyszerűen csak féltem tőle, hogy nem leszek elég jó, blablabla. Mindig van kifogás :)

Most úgy indultam az alapozó kurzus első órájára, hogy gyomoridegem volt, és úgy éreztem magam, mintha legalábbis patológia szigorlatra mennék... De elmentem, megnyugodtam, és szuper volt! És nagyon örülök neki, hogy belekezdhettem ebbe a csodálatos edzésbe.

Alább láthatjátok az első edzés után készült képeket. Az a tervem, hogy a 3 hónapos kezdőtanfolyam végén is készítek majd néhányat.




Na igen, a nadrág: ezen a héten vettem, mert már nem volt olyan sportnadrágom, ami jó lett volna rám. Az utóbbi időben már leggingsben edzettem, és hát ugye van vagy 30 fok, plusz nem is annyira kényelmes, mint ez.

2013. május 5., vasárnap

Szigetkör: 32:23!

Nagyon nehezen, de végülis összejött az esti Margit-sziget futás. Sajnos ritkán jönnek haza szüleim, de ilyenkor ha jövök én is látogatóba, mindig megpróbálok beszorítani egy szigetkört. 

És ma hihetetlen élményben volt részem. Kezdődött azzal, hogy az elején futott előttem két lány egymás mellett, én meg próbáltam lépést tartani velük. Ez tök jó volt, teljesen belelendültem. Aztán megelőztem őket.

Majd egy vékony, magas, sportos lánnyal próbáltam lépést tartani. Egyszer már majdnem elhúzott előre, de aztán összeszedtem magam, és végül én előztem meg őt, és többet nem is láttam. 

És tök durva, konkrétan ilyen még sosem volt szerintem, hogy ugyanannyi, vagy talán több embert előztem meg, mint ahányan engem előztek :) Sőt, volt aki először megelőzött, de aztán lehagytam, és nem is láttam többet.

Húzott előre a többi futó, ez a nagy helyzet. És ezt a motivációt egyetlen futópad sem tudja reprodukálni... (ahogy sok más dolgot sem).

És akkor az eredményem:

5300 m - 32 perc 23 másodperc.

Én, aki régen 2 kilométert sem tudtam megállás nélkül, kifulladás nélkül lefutni. És még sorolhatnám. Persze más lefutja ezt a kört 25 perc alatt is simán, de magamhoz képest ez hatalmas eredmény, és oda is kellett tennem magam hozzá rendesen. 

Most nagyon örülök ennek :)

2012. augusztus 1., szerda

Kis nyári bejegyzés

Sziasztok! Tudom, tudom: már régen írtam. Időközben sok minden történt: dupla diplomaosztó, kis külföld, lagziban vendégeskedés, grillezés barátokkal...

De azért időközben is sportoltam néha-néha (nem eleget! Na de ezentúl!) - csak egyszerűen nem volt időm írni róla. Futogattam múlt héten is, Margit-szigeten, kondiban... Ma is futni mentem volna, de végülis maradtam a szobabicajnál, az már úgyis régen volt. 55 percet tekertem, ez most elég volt, jó volt.

És itt van pár kép ízelítőül az eddigi nyaramból:


És egy kis ízelítő a lagziból, ahol voltunk:

(A képek klikkre nőnek! :)

2012. június 15., péntek

Futás + Jillian

Nos, nem írok minden nap, amikor mozgok - ennek az az oka, hogy picit unalmasnak találtam már a bejegyzéseimet. Egymás után ötször leírni, hogy igen, futottam 5 km-t, és milyen jó volt... Hát :)

Szóval igyekszek tömbösíteni! Lássuk tehát:

Kedd és szerda: teljesen mínuszban voltak az energiáim a hétfői futás miatt, úgyhogy nem mozogtam külön semmit. Kedden azért szaunáztam egyet, az jó volt.

Csütörtök: 5,3 km a Margit-szigeten. Bevallom ez most nehezebben ment, mint hétfőn a duplája! Szinte végig azt vártam, hogy mikor lesz vége. Nagyon elcsigázott voltam, de azért megcsináltam.

Péntek (ma): hihetetlen, de ma sem volt még semmi erőm! Alvás, rendes étkezés, kis pihenés mind volt a napokban (bár egész napos tanulással kiegészítve...) - szóval csak a futásra tudok gondolni, ami így kihat rám. Igen, elég régen volt már, de mivel ez volt az első ilyen, úgy gondolom, hogy tényleg ekkora sokk volt a szervezetem számára. Meglátjuk. Mindenesetre rávettem magam, és megcsináltam Jillian 30 Day Shred Level 1-jét :) Utána pedig szaunáztam egyet. 

Tegnap és ma tök szuper volt, mert kifeküdtem a teraszra, és egész nap úgy tanultam :) Nem volt kánikula, de ha sütött a nap, egész jó meleg volt. Sajnos elég szeles volt az idő, meg néha elfelhősödött az ég, de: nem esett!! :) Természetesen bőszen kentem magam naptejjel (erről majd fogok írni, új szerzemény :), napernyő alatt voltam, kalap, napszemüveg... Nagyon jó volt :)

2012. június 11., hétfő

Sikerült: 10,6 km!!!

Hát! Nem gondoltam volna, hogy ez ma lesz... :) Nem is tudom, kb. a 200. méter környékén bevillant, hogy talán le tudnék futni két kört is... Ez már csak azért is nagyon vicces, mert 200 m az nem 5300, tehát annyira az elején vagy még a körnek, hogy abban sem lehetsz biztos, mi lesz 1 km múlva. Bármi történhet közben, hirtelen rosszul leszel, vagy csak simán fáradt vagy, és nem bírod. (És igen, volt már velem ilyen!)

Na de :) Valami bekattant ekkor. És az első kör annyira könnyen, annyira lazán ment, hogy nem akartam már megállni. A biztonság kedvéért azt mondtam magamnak, hogy már az is jó, ha pár száz méterrel többet futok a tervezett 1 körnél - szóval nem volt rajtam nyomás egyáltalán. Teljesen más volt így, mintha eleve úgy indultam volna már el, hogy: két kör, és kész, egy centivel sem kevesebb! :D

Szóval az első kör után úgy 2000 méteren át semmi más sem volt, csak a ''flow''. Szuper volt! Nem ez az első flow élményem, de a flowra akkor sem lehet mondani, hogy ekkor meg ekkor jobb lett volna... A flow, az flow. Úgyhogy ugyanolyan jó volt, mint először.


Mindenesetre az utolsó pár km már sokkal nehezebb volt, az utolsó 1 pedig egyenesen kemény. Akkor már TUDTAM, hogy ezt meg kell csinálni, és kész - de nehéz volt, nagyon nehéz. 

De MEGCSINÁLTAM! 1 óra 26 perc valamennyi lett, szóval nem is lett sokkal rosszabb a második kör, mint az első (az első kb. 40 perc volt pontosan).

Azért is jött most ez jól nekem, mert pár napja igazi mélypontra kerültem a tanulás szempontjából. Tudjátok, lesz ez a nagyon nehéz szigorlatom - és a múlt héten két napig is durván pánikoltam, alig bírtam tanulni - úgy éreztem, hogy én erre nem vagyok képes. 

Hát. DE! Aki 10,6 km-t lefut megállás nélkül, az csak ne rinyáljon a tanulás miatt szerintem :)

2012. május 29., kedd

Új futópóló!

Mai futás: Margit-sziget, 5,5 km (a következő kútig futottam még a kör végén :) Jól éreztem magam, nagyon jól esett - kellett ez most nekem.

Viszont képzeljétek, voltunk ma a polgári outletben (mivel autópályán jöttünk Debrecenből Budapestre) és nem volt már normális utcai sportcipőm (a régi már ezer éves, és már nagyon szétment), és azt akartam nézni. Sikerült is egy szép fehér Pumát vennem - egyébként csak fehérben gondolkoztam, csak azokat néztem. Nagyon jó árban volt!! (Csak halkan jegyzem meg, hogy a gyerek részlegen találtam - elég kicsi a lábam, és a gyerek cipők általában amúgyis legalább 37-esig felmennek :) És amúgy ilyen nagyon cuki szövet-zacskóban adták doboz helyett. :)


Viszont az Adidasba is bementünk, és a leértékelt dolgok között találtam egy szép babakék női futó felsőt. Ez hosszú ujjú, clima 365-ös -és annyiért vettem, hogy rövid ujjút nem kaptam volna ennyiért. :)

2012. május 22., kedd

A cél: 100 km!

Nos, talán már néhányan észrevettétek az oldalsávban az új kis matricámat. Lesz egy nehéz szigorlatom pár héten belül, és úgy gondoltam, hogy hatalmas nagy löketet adna, ha addig is rendszeresen futnék, és lenne egy kis célom :)

Kb. 4 hét alatt 100 km nem annyira sok, persze ha az időjárás is engedi :)

Ez nagyon fontos most nekem, mert az előző vizsgaidőszakban (tehát cirka 2 hónap alatt!!!) 10 kilót híztam. Hát igen, ez elég döbbenetes és beteges dolog szerintem - de ne is menjünk bele ennél jobban az orvosképzés szépségeibe :P Így vagy úgy, de itt szinte mindenkit leamortizál a vizsgaidőszak.

Na most, tavaly ilyenkor épp ennek az ellenkezője történt: rendszeresen futottam, egészségesen étkeztem - fogytam, de ami még fontosabb, hogy 1) jól éreztem magam, és 2) jobban tudtam tanulni!

Úgyhogy: most zsinórban három nap is a Margit-szigeten futottam. 

Vasárnap: 5,3 km
Hétfő: 5,4 (nem odáig futottam, mint ahonnan indultam, hanem a következő kútig, szerintem volt az plusz 200 m is, de menjünk biztosra)
Kedd (vagyis ma): 5 km

Ma azért ennyit futottam, mert nagyon nem éreztem jól magam közben. Párszor meg is kellett állnom, le kellett ülnöm egy kicsit, annyira elszédültem (!) - nem szokott velem ilyen lenni. De az 5 km az megvolt. Igen, mondhatnátok, hogy mi lett volna még plusz 300 m, de ezt is nagyon nagyon nehezen bírtam...

Úgyhogy ez most nem volt az igazi, de majd lesz jobb. :) Egyébként csepergett is kicsit az eső, mondjuk ez nem volt annyira zavaró számomra.

2012. május 20., vasárnap

Margit-sziget kör

Kb. 19:15-kor indultunk el a pályán az unokatestvéremmel, úgyhogy a Nap lemenőfélben volt, és csodálatos volt a látvány! Végülis nem futottunk együtt, ő gyorsabban ment, de meg-megállt néha sétálni, én inkább lassabban, de megállás nélkül.

Nagyon jól esett! Ugyan az 5 km szerencsére már nagyjából egy éve nem álom számomra (tavaly júniusban futottam le először, ha jól emlékszem) - de azóta híztam, nem is keveset, aztán leadtam belőle valamennyit, újra jobb lett az állóképességem, stb... Lényeg, hogy futottam már idén is ennyit, de nem is ez volt itt a lényeg, hanem az az egész hangulat, meg látvány...

Ha tehetitek, egyszer mindenképpen fussátok le a Margit-szigeti kört! 5,3 km, és szinte végig rekortán van (bár elég keskeny, és elég sokan futnak, úgyhogy lesz majd előzgetés bőven :) 



Ezek még a futás előtt készültek (és igen, elég hülyén nézek ki :D A fejpántot anyukám kötötte, ami nagyon szupi - viszont azért ''kellett'' viselnem, mert nagyon rövidre vágattam tegnap a hajamat, és nem akartam, hogy a szemembe lógjon  :)