A következő címkéjű bejegyzések mutatása: futópad. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: futópad. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. április 2., kedd

30., 31. hét összefoglalás

Sziasztok! Jelentem minden rendben velem. Meggyógyult a derekam, már egyáltalán nem fáj (bár elég sok időbe telt...) Ötös lett a zh-m, amire nagy kínszenvedések árán tudtam csak felkészülni. 

Múlt héten sikerült kétszer is nagyon lájtosan mozogni egy picit. Muszáj volt, mert már nem bírtam a sok semmittevést :)

Ma pedig újra elmentem konditerembe, futottam egy jót, aztán tapostam egy kicsit. Igazából még nem ment olyan könnyen a futás, de ennyi kihagyás után ez várható volt. Közben megfájdult a jobb bordaívem alatt a hasam, úgyhogy ez is nehezítette a dolgomat. 

Viszont most először délelőtt voltam kondizni, úgyhogy éhgyomorra mentem. Utána igen jól esett a reggeli / ebéd (pontban délben :D)

De ugorjunk vissza egy kicsit a 30. hétre (múlt hét előtti hét):

* Tárkonyos csirkeraguleves, soook zöldséggel *
* életem első (csirke)húslevese! *
* zabpalacsinta, recept innen *
*natúr csirkemell salátával *
* húsleves *
*rántotta felvágottal *

Ez volt az a hét, amikor megfázott a derakam, aztán ''okosan'' túledzettem... emiatt kellett kényszerpihenőt tartanom több mint egy hétig. Ezt leszámítva nem volt rossz hét, de ez annyira meghatározta a napjaimat, hogy most mást nem is nagyon tudnék kiemelni.

Pontosabban a húslevest még kiemelném :) Most készítettem életemben először, és szerintem nagyon finom lett. Sok zöldséggel, kevés tésztával kell enni, és nagyon jól fel tudja melegíteni az embert ilyen rossz időben :)

Akkor nézzük a 31. hetet:

*100%-os narancslé csibés pohárban (kaptam, és olyan kis cuki :) *
*Ezékiel lepénykenyér kakaós krémmel és banánnal, recept innen *
* Cézár saláta, húú, nagyon finom! *
* Kornspitz melegszendvics *
* natúr csirkemell kuszkusszal *
* cappuccino *

Ezen a héten volt Húsvét. Most először a szüleimtől külön töltöttem, ugyanis nem tudtak hajazönni (nagyon-nagyon messze élünk egymástól). Szóval szombaton és vasárnap a barátommal voltunk ketten. Igazából csak szombaton tudatosult bennem, hogy nekem valamit alkotnom kéne, mert Húsvét vasárnapra bizony készülni kell. (Jó, hát ezt eddig is tudtam, csak valahogy nem tudatosult, hogy most rám fog hárulni ez a feladat :)

Szerintem egész jól abszolváltam, főztem sonkát, voltak mindenféle tojásos dolgok, majonézes saláták... És háromféle sütit sütöttem, amiből kettő a szokásos irányelvek alapján készült (a Snickers-szelet és a banánkenyér). A pogácsát elsősorban vendégségbe sütöttem, úgyhogy fehérlisztből készült. Sajnos csak utólag jutott eszembe, hogy durumlisztből is szuper lett volna, és hogy miért nem abból csináltam... Na de majd legközelebb :)

Hétfőn vendégségben voltunk barátom családjánál, és mindhárom sütiből vittem ajándékba. Pontosabban egy keveset megettünk belőlük, a nagyobb részét pedig elvittük. Mindenkinek ízlettek nagyon :)

A hét elején eléggé szenvedtem az evéssel, ehhez képest Húsvétkor (szerintem) ügyes voltam. Ki érti ezt? Persze minden jó, ha jó a vége, én nem panaszkodom :)

 * Sonka *
* Húsvéti asztal *
* Majonézes kukorica, majonézes krumpli, és tojáskrém *
* Töltött tojás *

* Banánkenyér. Mennyei finom, ma harmadjára sütöttem!! *
* Túrós pogácsa *
* Snickers-szelet, recept innen *

Hát, így telt az utóbbi két hét. Úgy érzem, hogy most már sokkal jobban vagyok, visszajött a motivációm is (a tanulás és az evés terén is). Úgyhogy pozitívan nézek a jövő elébe! :)

Ui.: a súlyom 56,5 kg körül mozog, na de most már megígérem magamnak, hogy ez lefelé fog elmozdulni! :)

2013. március 18., hétfő

29. hét összefoglalás

08. 27. (hétfő): 72,5 kg

02. 18. (hétfő): 57,5 kg
02. 25. (hétfő): 57 kg
03. 04. (hétfő): 56,5 kg 
03. 18. (hétfő): 56 kg

Jó volt ez a hét! 4x voltam kondizni, ééés pénteken volt a csaló napom, ami szokás szerint szuper volt. (igazából nem is csaló napot tartok, csak csaló étkezést, ez pont elég is.)
Most már úgy oldom meg a konditermet, hogy:

  • Túl soknak találtam a 1,5 órás kondizást, úgyhogy ezt szépen lecsökkentettem 1 órára. Nem kínoz annyira az éhség, plusz fogyáshoz nem is kell most nekem ennél több. 
  • Lecsökkentettem a futás hosszúságát is, most már csak 30 percet futok, DE! Minden alkalommal próbálok minél hosszabb távot lefutni ezalatt az idő alatt. Eddig a legtöbb 4,3 km volt, de az elején volt egy kis séta is bemelegítésnek :)
  • Futás után taposógép, amennyit csak bírok (és ha nem foglalt...) Igazából nincsenek illúzióim, de közben azért eléggé húzza a farizmomat, szóval hátha legalább egy picit használ... diéta mellett, természetesen.
  • Ha marad még idő, hasazás, esetleg elliptikus tréner (de ezt nem nagyon szeretem, és nem is annyira hatékony szerintem).

Több mindent is főztem a héten, amit eddig nem:

  • zabgaluska (még galuskát sem csináltam soha, és nokedliszaggatóm sincs, de megoldottam, és szuper lett!)
  • gofri zablisztből
  • pulykafasírt - frissen isteni fnom!
  • protein fagyi

Na, jöhetnek a képek? :)

 Protein fagyi. Videós recept innen!

 Pulykagolyó gyúrós módra. Videós recept itt!

 Nokedli zablisztből (ugye milyen kis cuki lett?? 
És nagyon fini, főleg csirkepörivel... :)

 Pulykagolyó, és a maradék felhasználása bolognai tésztával :)

 Gofri zablisztből! :)

 És néhány maradék kép, amit még nem posztoltam:
* melegszendvics update kenyérből, és forró zöldtea *
* joghurtöntetes saláta sajtos karajjal *
* kakaós muffin *
* epres zabkása, most fagyasztott eperből *
* tejszínes-tejfölös rakott tészta csirkemellel *
* pulykás chilis bab *
* párolt csirkemell párolt zöldségkörettel *
* banános zabkása *

2013. március 4., hétfő

27. hét összefoglalás

08. 27. (hétfő): 72,5 kg

02. 18. (hétfő): 57,5 kg
02. 25. (hétfő): 57 kg
03. 04. (hétfő): 56,5 kg

Sport: 2 konditermi alkalom (futás elsősorban), 2 Insanity edzés otthon. Összesen a héten: 4
Képzeljétek, szerdán lefutottam 8 km-t, nagyon jól esett, és kezdek belelendülni ismét a futásba :) Az Insanity pedig szuper, sokkal jobban megy, mint első nekifutásra, de erről majd írok.

Evés: hét közben még küszködtem rendesen az étvágyammal, de egyébként szerintem ügyesen ettem. (Mostanában amúgy sem azzal van a bajom, hogy egészségtelen dolgokat kívánok, vagy ilyesmi, hanem az, hogy éhes vagyok, nagyon. Nem ám édességre, hanem ételre, bármire...)

Szombaton lement a csaló napom, megettem egy csomó Aldis bio kölesgolyót (imádom, nekem egyszerűen nem szabad ilyet vennem! A földimogyis a legjobb...), aztán este pizzáztunk. Jó volt, na! :)

Ennek meg is lett a haszna, ugyanis azóta kisebb az étvágyam, és a súlyom is lejjebb ment. Na jó, igazából egész héten jojózott a súlyom, egyik nap 57 kiló, a másik nap 56,5 voltam, és így tovább... Persze tudom, hogy ez többnyire csak víz, de azért bosszantó sokszor.

Jaj igen, már nagyon sok helyen lehet epret kapni. Én most rákattantam kicsit az epres zabkására, nagyon finom!  Egyétek :)

(a kép klikkre nő)
 * Epres zabkása... hmmm *
* Csirkés-babos egytál (az egyik kedvencem!) *
* Zöldborsós csirkeragu durumtésztával (recept innen, reformosítva pöppet) *
* Natúr csirkemell szelet sajttal, párolt zöldségekkel *

Rájöttem valamire: örömmel tölt el, ha szép színes az étel a tányéromon. Tudjátok régen mindig csak csóváltam a fejem arra a tanácsra, miszerint a gyerekeket szép színes ételekkel próbáljuk meg rávenni a zöldség-gyümölcs evésre.

De ma már egyenesen törekszem arra, hogy szép színes legyen az ételem. Amikor sikerül, olyankor valahogy azt érzem, hogy ''na, ez most igazán egészséges''. :)

2013. február 27., szerda

26. hét összefoglalás

08. 27. (hétfő): 72,5 kg

02. 18. (hétfő): 57,5 kg (25. hét vége)
02. 25. (hétfő): 57 kg (26. hét vége)

Ez a hét teljesen eltért az eddigiektől. Nézzük:
  • Tudatosan (sokkal) többet ettem. Edzős napokon 1600-1700 kcal-t.
  • Több zsír, több fehérje, kevesebb CH.
  • Elkezdtem járni egy barátnőmmel kondizni, bár egyelőre főleg futok. Tudjátok, hogy mennyire szeretek futni, de sajnos az utóbbi kb. fél évben teljesen elhanyagoltam. Na de most :)
  • A 7 napból 6-on sportoltam. Azért csináltam, mert jó érzés volt, de ez sok, és ezentúl odafigyelek erre.  
Nos, lett eredménye a változtatásnak, de egyébként folyamatosan éhes voltam. Kérdem én, hogyan lehet, hogy több kalóriát viszek be, mégis éhes vagyok? El kellett gondolkoznom rajta, hogy vajon nem-e a halolaj kapszula és a Magne B6 a ludas a dologban...

Most elhagytam mindkettőt, majd beszámolok az eredményről.

 * pulykasaslik tört krumplival *
* melegszendvics Kornspitzből*
* Túrós Raffaello golyó (nagyon fincsi!)*
* Sült karaj szelet kefíres salátával *

2012. április 10., kedd

22. nap

Tegnap nem sportoltam, ejnye-bejnye, viszont idén ezen a napon ettem a húsvéti napok közül a legtöbbet :D Bűntudatom az nincs, mert múlt héten nagyon keményen dolgoztam, és a kajákra is figyeltem. Tegnap éhes voltam, ez van, előfordul az ilyen.

Ma 20 percet nyomtam le emelkedőn, a sétát futással váltogatva. Megmondom őszintén, hogy bírtam volna futni, de elég hangos a futópad, aztán ez este 9-kor volt, és nem akartam teljesen megőrjíteni a szomszédokat, szóval inkább a max. emelkedőt választottam. Így nekem is intenzívebb az edzés, és az alsó szomszédokat sem zavarom annyira :D

Aztán ezután még Jillian 30 Day Shred Level 1, 2. napja volt. (a kihagyott napokat nem fogom beleszámolni a 10 napba!) Összességében tehát:

Sport: 20 perc futás + 30 perc Jillian. Nagyjából 50 perc.
Alulevési fázis: 1 alma. Igen, kevés, de délután leragadt a szemem az élettan könyv felett, és aludtam vagy három órát egyhuzamban, úgyhogy mire felébredtem, már túlevési időszak volt :D
Túlevési fázis: még mindig van egy csomó húsvéti dolog, úgyhogy abból ettem ezt-azt, krumplipürével. Sajnos csoki is lecsúszott, aztán fél 9 körül még megettem egy natúr joghurtot pogácsával, mert megkívántam.

Holnap pedig ha minden jól megy, futni megyünk az egyik barátnőmmel :)

2012. április 7., szombat

18-19. nap

Azt kell mondanom, hogy ügyes voltam ezen a két napon. Tegnap és ma is rendben volt az étkezés, mind az alulevési, mind a túlevési fázis. 

Ma egy picit nehezebb volt, mert a szüleimnél vagyok, és nagy sütés-főzés volt, sok finomsággal, de ellenálltam. Este persze falatoztam kicsit, de normális kereteken belül. (Főleg, hogy anyukám csinált csirkemelles-őzgerincformás husit is. Recept innen. Persze van benne egy kis sajt is, meg ez meg az, de még így is diétásabb picit, mint a sertés, plusz ami a lényeg, hogy csirkepárti vagyok.)

Ez persze még nem lenne annyira dicséretre méltó, viszont: tegnap és ma is voltam kondizni.
Péntek: valamivel több, mint 50 perc. Fél óra elliptikus tréner, 20 perc futás. Ezután pedig 10 perc szauna.
Szombat: Kb. 40 perc. 25 perc futás, 15 perc ellipszis. (azért csak ennyi, mert nem egyedül voltam, és sietni kellett). Ezután ismét 10 perc szauna :)

Szóval most nagyon jól érzem magam, és ugyan nincs mérleg a közelemben, de nem is kell. Majd kedden meglátjuk, hogy mire jutottam.

2011. november 24., csütörtök

Küzdelem magam ellen

Szoktatok magatokkal versenyezni?

Futok-futok ma a futópadon, lemegy tíz perc, lemegy húsz. Egyszer csak azt mondja egy hang a fejemben:
-Hé, tudod mi lenne a jó?
-Na mi? - kérdezi a másik kis hang gyanakvóan.
-Olyan szuper formában vagy ma, alig érzed meg ezt a kis futást. - tér ki a válasz elől.
-Hmm, igaz, igaz...
-Emlékszel, amikor először futottad le az öt km-t? Reggel volt, senki nem volt a pályán. Szemerkélt az eső, a kapucni folyamatosan a szemedbe lógott -
-Ó! - kiált közbe a másik - Milyen kedves emlék!
-Ugye-ugye? Szóval arra gondooooltam...
-Igen? - kérdi mosolygósan.
-Mi lenne, ha most egy órát futnánk zsinórban? Hát nem lenne szuper? Leírhatnánk a blogunkba, és olyan de olyan büszkék lehetnénk magunkra!
-Igazán?
-Igen, úgy igazán! Ahogy eddig még sosem!
-Nem is tudom... - habozni látszik - Ehhez én kevés vagyok... Nem futok jól, és -
-Na csönd! - csattan fel hevesen - Te, mi! vagyunk a legjobbak! És tudod mit? Ha most ezt lefutjuk, biztosan ötösre szigorlatozunk majd anatómiából!
-Ötösre... anatómiából...

És itt bekattan valami, és nyilván nem kockáztatnám az anatómia szigorlat ötösömet, úgyhogy lefutom :P
Na szóval azért még nem kattantam meg a sok tanulástól, természetesen nem beszélgetek saját magammal. De az tuti, hogy nem hiszek eléggé magamban, és ezért többször elbuktam már ilyen-olyan próbákat az életemben. 

Na de... :)

Idő: 1 óra 2 perc
Távolság: a végét sprinteltem, szóval elfelejtettem megfigyelni, hogy mennyi is, de 6-6,5 km között van valahol.
Kalória: 485 kcal

2011. november 23., szerda

Szerda

Súly: 65 kg
Cél: Szilveszterre 62 kg!

Tegnap nem volt időm mozogni, de az étkezésre természetesen odafigyeltem. Ma pedig séta és futás 10%-os emelkedőn:

Idő: 46 perc
Távolság: megint nem jegyeztem meg, 3,5-4 km között valahol
Kalória: 326 kcal
OwnZone: 127-157 HR
Max HR: 159
Átlag HR: 144

(HR: heart rate)

Jó volt, bár a végére erősen megszomjaztam, de messze volt az üveg, és nem akartam csak ezért abbahagyni. Közben a Hajlakk című filmet néztem. :D

2011. november 21., hétfő

Ideje, hogy bekeményítsünk!

Kezd javulni a hangulatom. Ez részben annak köszönhető, hogy leadtam a felszedett szülinapos 2 kilót. Leginkább mégis azért vagyok most jól, mert újra rendesen eszem. Nem szokott zabálhatnékom (fúúj de csúnya szó) lenni, és ha mégis van, akkor leküzdöm. Csak így tovább!

Mai futópad (közben Dr. House-t néztem)

Idő: 41 perc
Kalória: 309 kcal
Távolság: ha jól emlékszem, 3,5 km

Azért csak ilyen rövid a távolság, mert maximális emelkedőn csináltam. Részben futottam, részben sétáltam. Nem olyan rossz az állóképességem, de azért dombra fel egészen más élmény futni, szóval nem volt olyan egyszerű. De jól esett :)

A mai naptól kezdve le fogom írni a súlyomat. Ez nem volt egy egyszerű döntés, mert ugyan ki szeret a saját plusz kilóival villogni? Viszont úgy gondolom, hogy ez nagyon sokat fog nekem segíteni abban, hogy ne egyek feleslegesen, és ha lusta vagyok, vagy kevés időm van, akkor is sportoljak. Túlságosan szégyellném magam, ha a kilóim felfelé mennének, és ti azt látnátok :)

Ma: 65 kg
Cél: 62 kg - Szilveszterig! Ha kevesebb kiló leszek, az csak még jobb.

Szerk.: egy kép edzés és zuhi után:

2011. november 16., szerda

2. nap

Ma nem volt könnyű rávennem magamat, de azért sikerült :) Szokásos 30 perces futás, most végig egyenletes sebességgel. Ugyan sem tegnap, sem ma nem használtam a pulzusmérőmet, de eddigi tapasztalataim alapján szuperül a zsírégető tartományban voltam végig. Klassz ;)

Igen, tudom, hogy fél óra kevés, de őszintén szólva tényleg elég kevés időm van most - vagyis tulajdonképpen egészen addig semmi időm nem lesz, amíg mindenből szépen le nem vizsgázom. Tehát úgy vagyok vele, hogy napi félóra még mindig több, mint a semmi.

Meglátjuk. Pontosabban nem néz ki egyelőre rosszul a dolog, a felszedett két kilóból egy már lement. Na jó, persze tudom, hogy ennek a nagy része víz volt, de nem ez a lényeg, hanem a lelki békém :D

2011. november 15., kedd

Újra!

Nos, itt vagyok megint. Most ''sírhatnék" amiatt, hogy mennyire lehetetlen vagyok, és az első adandó alkalommal (most pl. szülinap) befalok mindent, ami csak körülöttem van, és felszedek két kilót.

De nem. Tudom, hogy a problémáim lelki eredetűek, és igenis küzdenem kell ellenük, nem baj, hogy már vagy tizedjére állok fel a padlóról. Mert ha nem állnék fel, már legalább 100 kilós lennék, de nem :D

A lényeg, hogy fél órát kocogtam ma, a kajálásra is odafigyeltem elég jól, úgyhogy ez most így kezdésnek jó. Szilveszterig szeretnék 5 kilót leadni. Óra indul :)