A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ruha. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ruha. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. szeptember 4., szerda

2. év, 1. hét összefoglaló

Húú de furcsa leírni, hogy második év :)

Jó volt ez a hét!

Súly: nyaralás közben / után 56 körül volt, most visszament szépen 55,5 kg-ra. Szuper!

(Ezt végülis annyira nem hangsúlyoztam, de: amikor beteg voltam, lementem egészen 53,5 kilóig. Ami nem igazán sikerélmény (annak ellenére, hogy jó volt látni ezt a számot a mérleg kijelzőjén), mivel nem nagyon bírtam enni, sportolni nem sportolhattam - ergo izomból veszítettem.)

Most úgy látom, hogy mondjuk júniushoz képest több rajtam a zsír, és kevesebb az izom. Hiába na, nem akarom ezt kifogásként használni, de akkor is tény, hogy sokáig betegeskedtem...

A cél: 52 kg! Utána pedig lehet, hogy egy kis tömegelés, még meglátom.

 "évfordulós'' vacsira: Cézár saláta.

Hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy elmondjam: nagyon sokat változtak a táplálkozási szokásaim. 1 évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt számomra, hogy ezt megegyem! Amúgy a képen nem nagyon látszik, de ez egy óriási nagy adag saláta. Amikor az asztalhoz vittem a tányért, barátom azt hitte, hogy közös :D De nem, a második tányér étel még a konyhában volt :)

Ami a legszebb az egészben, az az, hogy a változás szép fokozatosan állt be. Nagyon kis lépésekben haladtam (haladok)... most meg már természetes, hogy megeszem a padlizsánt, paprikát, paradicsomot, cukkinit, karfiolt, brokkolit... És még sorolhatnám :) Én, aki képtelen voltam megenni régen a zöldségeket!

Még van hová fejlődni, és sokkal több zöldet kéne egyek, de... haladok! :)

 Torta: Café latte kölestorta (!) Recept innen.

 Nagyon finom volt, érdemes megvárni, míg kihűl. 
Túrótorta-szerű íze van.

 Citromszószos csirkemell filé basmati rizzsel.

* csirke portugál módra, durum tésztával *
* 'túrókrém': 1 cukormentes gyümölcsjoghurt, 100 g krémes túró. Villával kikeverjük, és voilá!  *
* Ezékiel lepénykenyér csokikrémmel és apróra tört dióval. *

A héten készítettem egy nagyon finom wrapet is (ezékiel lisztkeverékből szintén), de sajnos elfelejtettem lefényképezni...

Edzés: 1 alkalom kettlebell. 2 alkalom Jillian (Ripped in 30). (azért csak ennyi, mert konkrétan kettlebell után 2 nappal is izomlázam volt! Ja, hogy ne keressem mindig a kifogásokat? :)

A kettlebell azért csak 1 alkalom, mert augusztusban csak szintentartó edzések voltak: csak heti egyszer. Ettől függetlenül szuper jól esett, ráadásul pont kedden volt, épp aznap, amikor az életmódváltásom évfordulója :)

Jó kis edzés volt, szerintem ilyen még soha nem volt, hogy az egész csoport ennyire kidőlt volna a végére. Az utolsó percekben már mindenki nyögött, egy pillanatra olyan érzésem volt, mintha valami felnőtt filmben lennék :P

Ami nagyon jól esett, az az, hogy megdícsért az edző! Ez most nagyon kellett nekem, mert egy picit bizonytalan voltam az utóbbi időben. Azt mondta, hogy sokkal jobban csinálom a nyomásokat - azért is dobott fel ez nagyon, mert ez az abszolút gyenge pontom... Mindenfélét ügyesen megcsinálok, de sajnos a bicepszemen még van mit fejleszteni, úgyhogy a nyomásokkal küzdenem kell.

Erről van szó, csak hogy lássátok :)

Lagziban is voltunk ám a héten! A Törley pezsgőpincészetben volt a buli, szerintem nagyon jó volt. Így voltam felöltözve: 

Ruha övvel: Angex
 Táska: Háda
Cipő: Deichmann (sajnos nem látszik, de ez egy nagyon szép cipő,
 mindenféle alkalomra ezt szoktam felvenni. Csillog, jó magas a sarka, és nagyon csini :)

2013. június 16., vasárnap

39., 40., 41., 42. hét összefoglalás

Bizonyára ti is ismeritek azt a szituációt, amikor csak gyűlik, gyűlik a feladat, te pedig folyamatosan halasztod a megoldását, és így persze egyre nehezebb lesz belekezdeni.

Na, pontosan ez történt velem is. Sok mindenről akartam írni, mert sok minden történt, ugyanakkor elkezdődött a viszgaidőszak, és egyre jobban elhavazódtam.

Jó hír, hogy 4 vizsgából 3-at már teljesítettem (méghozzá jól! :), úgyhogy most már talán nem kell annyira stresszelnem. Ami viszont nem olyan jó, az az, hogy épp a legnehezebb vizsgám marad utoljára, nevezetesen a patológia szigorlat... Egyútttal erre kell a legtöbbet is tanulni, a szájhagyomány szerint nagyjából 3 hetet... (aminek még csak az elején járok :D)

Tehát ez van most, patológia szigorlatra készülés. Meg ez:


Hatalmas szívás. Még soha nem esett ki tömés a fogamból, de hogy éppen most, amikor semmire sincs időm, és minél többet kéne tanulni... Csak reménykedeni tudok, hogy elég lesz újra betömni, és nem kell gyökérkezelni, sőt, ami még rosszabb, kihúzni...

Azért is szörnyű ez az egész, mert ugyan ma vettem észre a tömés hiányát, de tutira nem ma esett ki. De hogy mikor? Reméljük nem túl régen, és bőszen remélem azt is, hogy el tudok menni holnap fogorvoshoz.

Na haladjunk, panaszkodás vége! Nézzük a fogyit :)

 Basmati rizs, sonkás-sajtos csirktekercs, jéghideg dinnyekockák :)

 Szülinapomra kaptam egy orchideát a nagynénémtől. Miután elvirágzott, abszolút úgy nézett ki, mintha teljesen kiszáradt volna. Azért megöntözgettem néha, de magamban azt gondoltam, hogy ennek már annyi. Eltelt több, mint fél év, és láss csodát!! Megpillantottam két kicsi bimbót... amikből gyönyörű virágok lettek! És a kép jobb oldalán az is látszik, hogy bizony jön még új levél, új bimbó is! :)

Tanulság: soha ne add fel!

 Durum galuska, túró, tejföl, pirított bacon és hagyma!! Hmmm :)

 Grillezés! Bal oldalon az én adagom, jobb oldalon a barátomé. 
Figyeljétek meg, hogy milyen szépre grillezte a barátom a husit! :)

Cappuccino + update gyűrűfánk = tízórai deluxe.

Időközben elballagott az unokatesóm. (külföld, ők nem akkor ballagnak, mint mi, ill. az érettségi sem akkor van, mint nekünk). Nagyon jó kis családi program volt! :)

 Íme a ruhám! :)
(izmos combi! :D)

Bal oldalon az ünnepelt, középen a nagynéném, mellettük pedig én.
 Három grácia! :)

Jártunk a Sziget Eye-nál is, fel is ültünk rá.
Szuper élmény volt! :)

Súly: változó, 55,5-56 kg között nagyjából.

Néhány szó az edzésekről: általában összejött a heti 4 edzés. Ha nagyon rosszul alakult a hetem, a heti három akkor is megvolt. Ebből heti 2 fix alkalom a kettlebell, amit imádok! (de ne aggódjatok, erről fogok még írni), továbbá még annyi konditerem, amennyi belefér.

Mostanában 6,2-6,5 km között szoktam futni, minél nagyobb sebességgel. Egyre jobban megy, ami szuper!

Futás után változó a program: egy kis lábtolózás, egy kis taposás, egy kis hasazás, egy kis kettlebell gyakorlás... Változó, mikor hogy / mennyit. "Rendes'' konditermi edzésben most nem gondolkozom, mert egyrészt most (is) a futás élvez nálam prioritást, másrészt most a kettlbellben van ''minden bizodalmam''. :D

Már most is látom magamon a változást, és tényleg nagyon kemények az edzések, viszont tudom azt is, hogy türelmesnek kell lennem ahhoz, hogy elérjem az álomalakot. Amúgy alapvetően nem mondanám azt, hogy a kettlebell és a konditermi edzés nem menne együtt... csak hát mégsem. Nem lenne semmi értelme.

A testépítés izoltáltan foglalkozik az izomcsoportokkal, a kettlebell pedig egy funkcionális edzés - egyszerre mozgatja meg az egész testedet.

Egy szó, mint száz: most kettlebell és futás van ezerrel, nekem most ez így jó. Hogy később mi lesz, azt majd meglátjuk! :)

Írnék még sok mindenről, de már így is nagyon hosszú ez a bejegyzés. :) Igyekszem most már gyakrabban frissíteni a blogot, ahogy időm engedi. Lesz bejegyzés a kettlebellről, továbbá egy nagyon jó (evészavarokról szóló) könyvről is.

Szép hetet nektek, élvezzétek ki a szép időt! :)

2013. április 15., hétfő

32., 33. hét összefoglalás

Először egy szolgálati közlemény: a jobb oldalsávban megtaláljátok az e-mail címemet, amire tudtok írni, ha esetleg valamilyen kérdésetek van. Eddig nem gondoltam olyan fontosnak, hogy legyen egy külön fogyinaplós e-mail címem, de az utóbbi időben többen is kértétek a mail címemet, úgyhogy tessék :)

 Nos akkor... kezdjük néhány ételfotóval:

 * túró alapú kenyérlángos. Recept innen. *
* szecsuáni csirkemell zöldborsós barna rizzsel *
* kakaós brownie *
* reggeli rántotta update pirítóssal *
* kakaós brownie *
* CH csökkentett tészta csirkemellel *
 * "Húsfaló jénai'' kuszkusszal, saját fejlesztés ;) *

Vasárnap végre rászántam magam, hogy kiválogassam a ruháimat. Ez a dolog húzódik már egy ideje. Mostanában csak egy pár holmi az, amit felváltva hordok, és ezek szinte egytől egyig olyanok, amiket mostanában vettem. 

Egyszer már nekiálltam a válogatásnak, de csúfos lett a vége: ezt nem ajándékozhatom el, mert ez volt rajtam, amikor ez meg ez történt; ezt nem adhatom oda, mert XY-tól kaptam; ezt meg azért nem, mert talán anya szívesen hordaná...

Kifogások, kifogások.

Igaz, hogy lelkileg iszonyú megterhelő volt ez a válogatás, és így is több zacskónyi emlékbe megtartandó ruha maradt... de azért elég ügyes voltam.

Pár fotót is lőttem:

 Tavaly nyáron ez volt a legkényelmesebb nadrágom.

 Amikor felpróbáltam ezt a shortot, egészen ledöbbentem. Szintén tavaly nyáron folyton ebben flangáltam, és szuper kényelmes volt. Most azt sem tudtam, hogy fogjam, különben leesett a földre. Hiába tudom, hogy mennyit fogtam, ezt így látni teljesen más. Ezután csak ültem a földön és bőgtem, na. (pedig nem vagyok ilyen érzékeny...) 
A kérdés: tényleg ilyen kövér voltam? :O Hú...

 Az én "szűk" farmernadrágom. 
74 kilósan már nem tudtam hordani, mert majd' szétrepedt rajtam.

Az elajándékozandó ruhák...

Nos, jelenleg több üres vállfa van a szekrényemben, mint ruha. De ez most jó, nagyon jó. Úgy érzem, hogy ez most újra erőt ad nekem a folytatáshoz.

2012. december 20., csütörtök

A bűvös ötös

Ma csodálatos élményben volt részem. Felálltam a mérlegre... és 59,5 kg-ot mutatott. Igaz, hogy egész nap nem tudtam enni kb. semmit, szóval egyáltalán nem biztos, hogy holnap reggel nem ugrik vissza a súlyom 60 kilóra, na de ne legyünk negatívak! :D

Este pedig, túl a patológia bonctermi gyakvizsgámon, és egy jó kis magatartásorvostan zh-n... vettem magamnak egy szép ruhát.

Igen, poci az még van, tudom. De! Azt hiszem, hogy ez talán az első S-es ruhám a H&M-ből... 

2012. október 29., hétfő

9. hét összefoglalás

08. 27. (hétfő): 72,5 kg
09. 03. (hétfő): 70,5 kg
09. 10. (hétfő): 69,5 kg
09. 16. (vasárnap): 69 kg
09. 24. (hétfő): 68,5 kg
10. 01. (hétfő): 67,5kg
10. 08. (hétfő): 67 kg
10. 15. (hétfő): 66 kg
10. 22. (hétfő): 64,5 kg
10. 29. (hétfő): 64 kg

Ez a hét is eltelt :)

Ezen a héten új finomságokat főztem, és kicsit más lett a szemléletem is ennek köszönhetően. Volt egy pár nap, amikor túl sokat agyaltam ezen az egész diéta dolgon (nem jó!), de most már lekattantam egy kicsit a témáról. Mindenesetre sok ötletet gyűjtöttem össze innen-onnan, főleg az MFP-ről. (MyFitnessPal).

Arról már írtam, hogy nem használom kalóriaszámlálásra az oldalt, helyette inkább a Kcalendar nevű programot részesítem előnyben - de az MFP fóruma nagyon jó, és érdemes olvasgatni. Úgyhogy minden nap lógok is rajta valamennyit :) A receptes és a sikertörténetes fórumrészeket kifejezetten ajánlom.

 Új ruha, új öv :) (Háda)
Ja és megcsodálhatjátok a retro szemüvegkeretemet is :D

 Lasagne

Piroska

És akkor most vágjunk bele a lifetilt utolsó hetébe! Ami korántsem lesz az utolsó utolsó, de akkor is :)

2012. október 15., hétfő

7. hét összefoglalás

08. 27. (hétfő): 72,5 kg
09. 03. (hétfő): 70,5 kg
09. 10. (hétfő): 69,5 kg
09. 16. (vasárnap): 69 kg
09. 24. (hétfő): 68,5 kg
10. 01. (hétfő): 67,5kg
10. 08. (hétfő): 67 kg
10. 15. (hétfő): 66 kg

Nos, 1 kilót fogytam ezen a héten. Igazából ez most annak ''köszönhető'', hogy hétfő óta beteg vagyok - nagyon csúnyán megfáztam. Ez most eléggé megkeseríti az életemet, mert persze gyakorlatokra és mindenféle órákra ugyanúgy járni kell, ugyanúgy kell takarítani, főzni, tanulni, tornázni...

Na jó, igazából kétszer tornáztam a héten, amire eddig még nem volt példa - de őszintén szólva ez a két alkalom is csak annak köszönhető, hogy kényszerítettem magam :D Hát, ez van.

Eddig talán ez volt a legrosszabb hetem. De büszkén mondhatom, hogy a kajálást teljesen betartottam, pedig volt kísértés bőven. Egyik nap például nagyon kívántam a levest (tipikus betegen-kívánós kaja), de főzni nem álltam neki, menzás szóba sem jöhetett... a zacskósról pedig lebeszéltem magam :) A zacskósban annyi a jó, hogy hamar megvan, és van rajta tápértéktáblázat... De ugye van benne ízfokozó, stb.

Úgyhogy inkább kibírtam.

Aztán vasárnap nagyon rossz híreket kaptam. Anyukám nagyon beteg. Hát, eléggé kikészültem, úgyhogy még a tanulás sem jöhetett szóba, pedig csütörtökön patológia gyakvizsga. De semmi nem is érdekel, csak anya legyen jól...

De gondolhatjátok, hogy most milyen lelkiállapotban vagyok...  Tegnap pedig még rosszabbul voltam. Apa meg elment az Adriába, és hozott egy csomó kaját, hogy ebédeljünk. Úúúúgy csorgott a nyálam! Olyan sok finomság volt, és persze csak olyanokat hozott, amiket szeretek :D

Szerencsére erős voltam... És ma is erősnek kell lennem, és ezentúl minden nap. Most talán próbára tesz az élet, hogy mennyire gondolom ezt komolyan. Iszonyúan érzem magam, de nem és nem szabad arra gondolnom, hogy megeszem az ajándékba kapott csokit, vagy a keresztanyum sütötte almás pitét... (imádom, és persze itt van a hűtőben).

Nem fogom megenni, na. Remélem, hogy nem kell majd kidobnom, mert tényleg vérezne érte a szívem, de egy biztos: ha nincs ki megegye, az sem érdekel: én nem fogom megenni! 

És akkor a végére jöjjön egy kis pozitívum is :) 

 Ruha: Háda
Öv: Zara

Ruha: Háda (hát igen, nagyon szeretek turizni :D)

A pöttyös ruhát még tavaly nyáron turiztam, és hát igen, sikerült kihíznom belőle az idők során. Most kíváncsiságból felpróbáltam. Arra számítottam, hogy még nem fogom tudni felhúzni a cipzárt a hátán, de teljesen meglepő módon mégiscsak sikerült :)) Nagyon örültem neki! 

Ez egy olyan kis siker, ami teljesen feltölt, és ami miatt úgy érzem, hogy igen, érdemes csinálni.

2011. november 7., hétfő

Megvegyem, vagy ne?

Sziasztok! Most már ígérem, hogy visszatérek a régi kerékvágásba, sok minden volt, és én sem voltam kellőképpen motivált, de most úgy látom (és érzem), hogy változnak a dolgok, méghozzá gyökeresen. Úgyhogy újult erővel folytatom az utam :)

Viszont ez a post most másról szól. Tegnap moziba mentem egy barátnőmmel, megnéztük a Lopott időt, ami egyébként jó kis film, ajánlom figyelmetekbe! Viszont előtte benéztünk még a Hádába (gondolom ezen már meg sem lepődtök :D)

Nekem pedig csütörtökön lesz szülinapi bulim, és amúgy is szeretek kiöltözni, úgyhogy a bulis ruhákat és felsőket nézegettem elsősorban. A buli itthon lesz, tortával meg minden, utána pedig fogász szakestre megyünk, ami persze bulival folytatódik majd :)

Poénból és kíváncsiságból felpróbáltam egy full-flitteres, zöld ruhát. Na mármost, nekem annyira nem kedvencem a zöld szín, meg ugye a ruha teljesen flitteres... De bevallom őszintén, hogy jobban áll rajtam, mint a vállfán :D

Mit gondoltok, visszamenjek érte? (Azért nem vettem meg, mert gondoltam, hogy a barátomnak nem fog tetszeni, és hát tényleg nem :D)