2013. június 16., vasárnap

39., 40., 41., 42. hét összefoglalás

Bizonyára ti is ismeritek azt a szituációt, amikor csak gyűlik, gyűlik a feladat, te pedig folyamatosan halasztod a megoldását, és így persze egyre nehezebb lesz belekezdeni.

Na, pontosan ez történt velem is. Sok mindenről akartam írni, mert sok minden történt, ugyanakkor elkezdődött a viszgaidőszak, és egyre jobban elhavazódtam.

Jó hír, hogy 4 vizsgából 3-at már teljesítettem (méghozzá jól! :), úgyhogy most már talán nem kell annyira stresszelnem. Ami viszont nem olyan jó, az az, hogy épp a legnehezebb vizsgám marad utoljára, nevezetesen a patológia szigorlat... Egyútttal erre kell a legtöbbet is tanulni, a szájhagyomány szerint nagyjából 3 hetet... (aminek még csak az elején járok :D)

Tehát ez van most, patológia szigorlatra készülés. Meg ez:


Hatalmas szívás. Még soha nem esett ki tömés a fogamból, de hogy éppen most, amikor semmire sincs időm, és minél többet kéne tanulni... Csak reménykedeni tudok, hogy elég lesz újra betömni, és nem kell gyökérkezelni, sőt, ami még rosszabb, kihúzni...

Azért is szörnyű ez az egész, mert ugyan ma vettem észre a tömés hiányát, de tutira nem ma esett ki. De hogy mikor? Reméljük nem túl régen, és bőszen remélem azt is, hogy el tudok menni holnap fogorvoshoz.

Na haladjunk, panaszkodás vége! Nézzük a fogyit :)

 Basmati rizs, sonkás-sajtos csirktekercs, jéghideg dinnyekockák :)

 Szülinapomra kaptam egy orchideát a nagynénémtől. Miután elvirágzott, abszolút úgy nézett ki, mintha teljesen kiszáradt volna. Azért megöntözgettem néha, de magamban azt gondoltam, hogy ennek már annyi. Eltelt több, mint fél év, és láss csodát!! Megpillantottam két kicsi bimbót... amikből gyönyörű virágok lettek! És a kép jobb oldalán az is látszik, hogy bizony jön még új levél, új bimbó is! :)

Tanulság: soha ne add fel!

 Durum galuska, túró, tejföl, pirított bacon és hagyma!! Hmmm :)

 Grillezés! Bal oldalon az én adagom, jobb oldalon a barátomé. 
Figyeljétek meg, hogy milyen szépre grillezte a barátom a husit! :)

Cappuccino + update gyűrűfánk = tízórai deluxe.

Időközben elballagott az unokatesóm. (külföld, ők nem akkor ballagnak, mint mi, ill. az érettségi sem akkor van, mint nekünk). Nagyon jó kis családi program volt! :)

 Íme a ruhám! :)
(izmos combi! :D)

Bal oldalon az ünnepelt, középen a nagynéném, mellettük pedig én.
 Három grácia! :)

Jártunk a Sziget Eye-nál is, fel is ültünk rá.
Szuper élmény volt! :)

Súly: változó, 55,5-56 kg között nagyjából.

Néhány szó az edzésekről: általában összejött a heti 4 edzés. Ha nagyon rosszul alakult a hetem, a heti három akkor is megvolt. Ebből heti 2 fix alkalom a kettlebell, amit imádok! (de ne aggódjatok, erről fogok még írni), továbbá még annyi konditerem, amennyi belefér.

Mostanában 6,2-6,5 km között szoktam futni, minél nagyobb sebességgel. Egyre jobban megy, ami szuper!

Futás után változó a program: egy kis lábtolózás, egy kis taposás, egy kis hasazás, egy kis kettlebell gyakorlás... Változó, mikor hogy / mennyit. "Rendes'' konditermi edzésben most nem gondolkozom, mert egyrészt most (is) a futás élvez nálam prioritást, másrészt most a kettlbellben van ''minden bizodalmam''. :D

Már most is látom magamon a változást, és tényleg nagyon kemények az edzések, viszont tudom azt is, hogy türelmesnek kell lennem ahhoz, hogy elérjem az álomalakot. Amúgy alapvetően nem mondanám azt, hogy a kettlebell és a konditermi edzés nem menne együtt... csak hát mégsem. Nem lenne semmi értelme.

A testépítés izoltáltan foglalkozik az izomcsoportokkal, a kettlebell pedig egy funkcionális edzés - egyszerre mozgatja meg az egész testedet.

Egy szó, mint száz: most kettlebell és futás van ezerrel, nekem most ez így jó. Hogy később mi lesz, azt majd meglátjuk! :)

Írnék még sok mindenről, de már így is nagyon hosszú ez a bejegyzés. :) Igyekszem most már gyakrabban frissíteni a blogot, ahogy időm engedi. Lesz bejegyzés a kettlebellről, továbbá egy nagyon jó (evészavarokról szóló) könyvről is.

Szép hetet nektek, élvezzétek ki a szép időt! :)

Túrós-tejfölös tészta karamellizált baconnel

Azt hiszem, hogy erre a címre most sokan felkaptátok a fejeteket. Hogy lehet ilyen recept egy fogyinapló nevű blogon?!

Nos kérem szépen: én a CH-bevitel moderálásában hiszek. Fehérjéből minél több, annál jobb; a zsír pedig jöhet. Röviden így tudnám leírni a nézeteimet. 

A másik dolog, hogy én nem sanyargatom magam, nem éheztetem magam. Igen, sok mindent kerülök, mint pl. a cukor, fehér liszt, napraforgó olaj, stb... És másképp is sütök-főzök, mint régen: de nekem ez az étel belefér, ennyi. 

A másik dolog pedig, hogy ennyi idő után néha már unalmas tud lenni a sok csirkemell, pulykamell... (pedig nagyon változatosan készítem!), úgyhogy néha mást is kell enni.

Ami pedig az ételt illeti:

 A képen durum galuska a köret. 
Ezzel is nagyon finom, viszont CH- és kalóriadúsabb!

Mostanában többször is ettem ilyet, de CH-csökkentett tésztával, így egy CH-szegény, fehérjében gazdag ételt kapunk. (Nyilván zsír is van benne azért:) Meglepő módon nem is olyan sok kcal, az én tésztás adagomban  351 kcal van.

Hozzávalók:
-40 g CH-csökkentett tészta (én Update cérnametélt tésztát használok)
-40 g kockázott vöröshagyma
-30 g kockázott bacon
-80 g sovány tehéntúró (nálam NewLifestyle, Aldis)
-40 g 12%-os tejföl

A tésztát forró, sós vízben megfőzzük. A kockázott bacont és a kockázott hagymát alacsony lángon megpároljuk, közben fel lehet önteni egy kis vízzel is (ha kevés a baconon a zsír). 

Összeállítjuk: a tészára rámorzsoljuk a túrót, rákanalazzuk a tejfölt, majd a baconos keveréket. Ezután mindent jóóól összekeverünk, és jó étvágyat! :)

Jó kis adag, én teljesen jól lakok vele. 
351 kcal, 21 g CH, 15 g zsír, 28 g fehérje
(a bacontől függően ezek változhanak, olyat vegyél, amin van tápértéktáblázat, és akkor tutira mész!)

Ui.: hogy miért cérnametéltet használok, amit levesbe szoktak rakni? Nos, 40 g tészta ránézésre nem túl sok. Állítom viszont, hogy jól lakok vele. Azonban az evésben, jóllakottság érzésben egyaránt nagyon fontos a vizualitás (!)

És bizony 40 g cérnametélt kifőzve sokkal többnek tűnik, mint 40 g penne :)

2013. május 23., csütörtök

37., 38. hét összefoglalás


Sokszor átpörgetek pár képet a mobilomon, mielőtt elaludnék - ugyanis a mobilommal szoktam fényképezni - nézegetem a finom ételeket, megnézem magamat, ilyesmi. 

A bal oldali kép is a gyűjteményemben van, tavaly készült a Rotary félmaratonon (egy rövidke távot futottam csak, jótékonyságból), és ennél mindig megállok kicsit. Elszörnyűlködök az akkori magamon, és hálát adok azért, hogy idáig eljuthattam. Na és megfogadom, hogy soha többé :)

Nagyon fontos szerintem észben tartani, hogy honnan jöttünk. És bizony át kell gondolni azt is, hogy hogyan jutottunk el odáig, hogy meghízzunk. 

És mit csináltunk másképp, jól, amikor elkezdtünk fogyni?

A lényeg az lenne, hogy eljussunk a probléma gyökeréig: ugyanis az, hogy sok édességet ettem, és meghíztam - még csak egy okozat, de nem maga az ok. 

Egyelőre még én is csak  keresem a válaszokat, és még hosszú út áll előttem, tudom.

Na de lássunk néhány képet! :)

 Vega lasagne: babos-répás-paradicsomos. Nyamm!

 Basmati rizs kukoricával ééés az idei első grillkaja! :)

 Epres krémtúró eperdarabokkal. 
(100 g krémes tehéntúró, 150 g cukormentes epres joghurt, 100 g apróra vágott eper.)
 Eurovision night! 
Házi pizza, Dia-Wellness CH-csökkentett keverékből.

"Csirke portugál módra'' CH-csökkentett tésztával. 

Csirkemell selyemmártásban, basmati rizzsel.
(bocsi a rossz képért, kevés volt a fény :/)

2013. május 13., hétfő

Kis érdekesség: rúdtánc

Most volt a II. magyar nyílt rúdfitness bajnokság. Az index írt róla itt, nézzétek meg a képeket és a videót! :)

Titokban már évek óta csodálom a rúdfitnesst. Szerintem hihetetlen, amire ezek a nők (és néha pasik) képesek. Sajnos a többségnek még mindig az erotika ugrik be először a rúdtáncról, pedig hát kérem szépen, ez egy igazi SPORT!

Nézzétek azokat a mozdulatokat, azokat a testeket. Hihetetlen erő és ügyesség kell ezekhez a bonyolult gyakorlatoknak a bemutatásához.

Mindez csak érdekesség, talán picit eltértem a blog témájától, de úgy gondoltam, érdemes megosztani.

2013. május 12., vasárnap

36. hét összefoglalás

Ez egy nagyon jó hét volt. Nem volt gondom az evéssel, és sok jó dolog is történt. A hétfő elég rosszul telt, de aztán este elmentem egyet kocogni, és még a mérleg is jót mutatott. (erről itt olvashattok.)

A lényeg, hogy végre elértem az 55,5 kilót! Azóta 55,5-56 kg között jojózik nagyjából a súlyom.

Sok minden más is volt ezen a héten: edzés, barátom szülinapja, szüleim látogatása (jó hosszú idő után), hazatérés, családi szalonnasütés... 

És még egy nagyon fontos momentum: fejlődésem a szigetkör lefutásában. Erről már írtam itt. Álljon itt a lényeg azért: lefutottam az 5,3 km-t 32 perc 23 másodperc alatt.

Jöjjön néhány kép:

 Szalonnasütéses kajálás után, ''pózolós'' kép :)

 Csokitorta. Úgy terveztem, hogy eszem majd belőle, 
de nem jött össze. (nem baj :)

Szülinap.

Még egy nagyon fontos dolog történt a héten. (úgy látszik, ez ilyen "fontos dolgok" hete volt :D) Régóta, évek óta szerettem volna elkezdeni a kettlebellt.

Eddig nem volt merszem elkezdeni, mert... nos, először a túlsúlyom miatt. Aztán egyszerűen csak féltem tőle, hogy nem leszek elég jó, blablabla. Mindig van kifogás :)

Most úgy indultam az alapozó kurzus első órájára, hogy gyomoridegem volt, és úgy éreztem magam, mintha legalábbis patológia szigorlatra mennék... De elmentem, megnyugodtam, és szuper volt! És nagyon örülök neki, hogy belekezdhettem ebbe a csodálatos edzésbe.

Alább láthatjátok az első edzés után készült képeket. Az a tervem, hogy a 3 hónapos kezdőtanfolyam végén is készítek majd néhányat.




Na igen, a nadrág: ezen a héten vettem, mert már nem volt olyan sportnadrágom, ami jó lett volna rám. Az utóbbi időben már leggingsben edzettem, és hát ugye van vagy 30 fok, plusz nem is annyira kényelmes, mint ez.

2013. május 5., vasárnap

Szigetkör: 32:23!

Nagyon nehezen, de végülis összejött az esti Margit-sziget futás. Sajnos ritkán jönnek haza szüleim, de ilyenkor ha jövök én is látogatóba, mindig megpróbálok beszorítani egy szigetkört. 

És ma hihetetlen élményben volt részem. Kezdődött azzal, hogy az elején futott előttem két lány egymás mellett, én meg próbáltam lépést tartani velük. Ez tök jó volt, teljesen belelendültem. Aztán megelőztem őket.

Majd egy vékony, magas, sportos lánnyal próbáltam lépést tartani. Egyszer már majdnem elhúzott előre, de aztán összeszedtem magam, és végül én előztem meg őt, és többet nem is láttam. 

És tök durva, konkrétan ilyen még sosem volt szerintem, hogy ugyanannyi, vagy talán több embert előztem meg, mint ahányan engem előztek :) Sőt, volt aki először megelőzött, de aztán lehagytam, és nem is láttam többet.

Húzott előre a többi futó, ez a nagy helyzet. És ezt a motivációt egyetlen futópad sem tudja reprodukálni... (ahogy sok más dolgot sem).

És akkor az eredményem:

5300 m - 32 perc 23 másodperc.

Én, aki régen 2 kilométert sem tudtam megállás nélkül, kifulladás nélkül lefutni. És még sorolhatnám. Persze más lefutja ezt a kört 25 perc alatt is simán, de magamhoz képest ez hatalmas eredmény, és oda is kellett tennem magam hozzá rendesen. 

Most nagyon örülök ennek :)

Best Blog

Két helyről is kaptam díjat, ami igazán megtisztelő, és még egyszer nagyon szépen köszönöm :) Az egyiket Hajnitól kaptam, a másikat Miától. :)




Teendők: 
1. Megemlítjük kitől kaptuk a díjat.
2. Felsorolunk 4 bloggert, akinél 200-nál kevesebb a feliratkozott, rendszeres olvasók száma.
3. Egy-egy kommentet hagyunk a kiválasztott 4 blogon a díjazásról.

Akit mindenképpen szeretnék figyelmetekbe ajánlani, az Greencateye. A blogját itt találjátok. Szerintem nagyon jól csinálja az életmódváltást: keményen edz, jól eszik. Olvassátok, biztassátok ;)