2012. október 22., hétfő

8. hét összefoglalás

08. 27. (hétfő): 72,5 kg
09. 03. (hétfő): 70,5 kg
09. 10. (hétfő): 69,5 kg
09. 16. (vasárnap): 69 kg
09. 24. (hétfő): 68,5 kg
10. 01. (hétfő): 67,5kg
10. 08. (hétfő): 67 kg
10. 15. (hétfő): 66 kg
10. 22. (hétfő): 64,5 kg :)

Tök izgi, hogy már csak 2 hét van hátra :) Ugyanakkor már az első néhány leadott kiló óta azon töröm a fejem, hogy hogyan fogom majd megvalósítani a súlytartást. Igen, még messze vagyok a célomtól, de tudom azt, hogy ennek az egésznek csak akkor van értelme, ha később tartani is tudom a súlyomat!

A súlytartás pedig - és sajnos tapasztalatból beszélek - nehezebb, mint maga a fogyás. Aki régebb óta olvas, az tudja, hogy egyszer már lefogytam, csak aztán beleestem abba a hibába, hogy szép lassan visszatértem a "régi'' szokásaimhoz. Nos, ezek a szokások vezettek az elhízásomhoz, úgyhogy ezekhez visszatérnem többé nem lehet, az tiszta sor.

Egyelőre még egy nagy homály előttem ez a súlytartás dolog, de már vannak ötleteim. Ami biztos: nem állhatok úgy hozzá, hogy majd mindent mértékkel fogok enni. Nem. Egyszer megpróbáltam, és nem sikerült, tehát innentől kezdve (még) nem bízhatok meg magamban ennyire. Szabályok kellenek, amik kordában tartanak...  De ezekről majd később.

Ami biztos: ahogy letelik a 70 nap, tartok egy kis ''szünetet''. Nem fogok mindent össze-vissza enni, de egy kicsit megengedőbb leszek magammal. Pont jókor lesz egyébként ez a szünet, mert többek között szülinapom is lesz. 

A tortán még erősen gondolkozom. Itt a Mandula cukrászdában csinálnak Diabella tortát, de nem tudom... Úgysem ennék egy szeletnél többet, mert nem vagyok odáig a tortákért (a süteményekért sajnos annál inkább :), plusz a diabetikus dolgokban a kevés cukorhoz általában sok sok zsír társul...

De az is lehet, hogy én sütök majd valamit. Akkor persze pontosan tudni fogom, hogy mi van benne, viszont tuti, hogy cheesecake, vagy ehhez hasonló lesz :D (tehát szintén nem a diétás kategória). Meglátjuk.

Csirkés-krumplis egytálétel

Kókuszgolyó *_*

Receptek a következő napokban.

2012. október 15., hétfő

7. hét összefoglalás

08. 27. (hétfő): 72,5 kg
09. 03. (hétfő): 70,5 kg
09. 10. (hétfő): 69,5 kg
09. 16. (vasárnap): 69 kg
09. 24. (hétfő): 68,5 kg
10. 01. (hétfő): 67,5kg
10. 08. (hétfő): 67 kg
10. 15. (hétfő): 66 kg

Nos, 1 kilót fogytam ezen a héten. Igazából ez most annak ''köszönhető'', hogy hétfő óta beteg vagyok - nagyon csúnyán megfáztam. Ez most eléggé megkeseríti az életemet, mert persze gyakorlatokra és mindenféle órákra ugyanúgy járni kell, ugyanúgy kell takarítani, főzni, tanulni, tornázni...

Na jó, igazából kétszer tornáztam a héten, amire eddig még nem volt példa - de őszintén szólva ez a két alkalom is csak annak köszönhető, hogy kényszerítettem magam :D Hát, ez van.

Eddig talán ez volt a legrosszabb hetem. De büszkén mondhatom, hogy a kajálást teljesen betartottam, pedig volt kísértés bőven. Egyik nap például nagyon kívántam a levest (tipikus betegen-kívánós kaja), de főzni nem álltam neki, menzás szóba sem jöhetett... a zacskósról pedig lebeszéltem magam :) A zacskósban annyi a jó, hogy hamar megvan, és van rajta tápértéktáblázat... De ugye van benne ízfokozó, stb.

Úgyhogy inkább kibírtam.

Aztán vasárnap nagyon rossz híreket kaptam. Anyukám nagyon beteg. Hát, eléggé kikészültem, úgyhogy még a tanulás sem jöhetett szóba, pedig csütörtökön patológia gyakvizsga. De semmi nem is érdekel, csak anya legyen jól...

De gondolhatjátok, hogy most milyen lelkiállapotban vagyok...  Tegnap pedig még rosszabbul voltam. Apa meg elment az Adriába, és hozott egy csomó kaját, hogy ebédeljünk. Úúúúgy csorgott a nyálam! Olyan sok finomság volt, és persze csak olyanokat hozott, amiket szeretek :D

Szerencsére erős voltam... És ma is erősnek kell lennem, és ezentúl minden nap. Most talán próbára tesz az élet, hogy mennyire gondolom ezt komolyan. Iszonyúan érzem magam, de nem és nem szabad arra gondolnom, hogy megeszem az ajándékba kapott csokit, vagy a keresztanyum sütötte almás pitét... (imádom, és persze itt van a hűtőben).

Nem fogom megenni, na. Remélem, hogy nem kell majd kidobnom, mert tényleg vérezne érte a szívem, de egy biztos: ha nincs ki megegye, az sem érdekel: én nem fogom megenni! 

És akkor a végére jöjjön egy kis pozitívum is :) 

 Ruha: Háda
Öv: Zara

Ruha: Háda (hát igen, nagyon szeretek turizni :D)

A pöttyös ruhát még tavaly nyáron turiztam, és hát igen, sikerült kihíznom belőle az idők során. Most kíváncsiságból felpróbáltam. Arra számítottam, hogy még nem fogom tudni felhúzni a cipzárt a hátán, de teljesen meglepő módon mégiscsak sikerült :)) Nagyon örültem neki! 

Ez egy olyan kis siker, ami teljesen feltölt, és ami miatt úgy érzem, hogy igen, érdemes csinálni.

2012. október 11., csütörtök

Kcalendar - gyors és könnyű kalóriaszámlálás!

Tudjátok, hogy régen éltem-haltam a My Fitness Pal nevű oldalért. Igen ám, de régen sose számoltam ennyire pontosan a kalóriákat, a makrótápanyagokat pedig egyáltalán nem...

Mondjuk már akkor is az volt az MFP-vel a bajom, hogy a legtöbben az USA-ban használják, ezért tele van az adatbázis ott kapható termékekkel. Persze bármit beírhatunk mi is, de a duplikációkat nem szereti a program, ezért nem mindig engedi, hogy bevigyük az adott ételt! És akkor azt ne is részletezzük, hogy sokan, nagyon sokan csak a kalóriákat számolják (esetleg még a szénhidrátot), és a zsír meg fehérje értékeket be sem írják. Tehát hiába ott van az adatbázisban a Kölln zabpehely, nem sokat érek vele, ha nincs odaírva minden értéke...

Tehát amikor elkezdtem komolyabban számolgatni a dolgokat, egyértelművé vált számomra, hogy az MFP nem felel meg az igényeimnek. Ha pontosan szeretnék tudni mindent, akkor valami másra lesz szükségem... És akkor találtam meg a google segítségével a Kcalendart.

Nem tudom, hogy ki készítette, de tényleg hatalmas nagy köszönet neki! Ez a program pont olyan, mint amilyennek én elképzeltem.

Bármit be lehet vinni az adatbázisba, és eldöntheted azt is, hogy azt megosztod-e másokkal, vagy sem. Van persze egy központi adatbázis is, de azzal ugyanaz a problémám, mint az MFP-vel: legtöbbször a zsírt már be sem írja senki. Éppen ezért folyamatosan bővítgetem olyan termékekkel, ételekkel, amiket fogyasztani szoktam.

És ami a legjobb, hogy amikor hozzáadsz valamit az adatbázisba, akkor külön kiválaszthatod, hogy a tápértékek mire vonatkoznak: 1 darabra, 1 adagra, 100 g-ra, stb... Az MFP-ben ez megint csak gond. Iszonyú furcsán veszi ezeket a dolgokat... 

Maradva a Kölln zabpehely példánál: amikor még anno bevittem az adatbázisba, beírtam szépen a tápanyagokat 100 g-ra vonatkoztatva. Most elég csak kikeresnem az adatbázisból, és beírni annyit, hogy mondjuk 40 g. Egy pillanat alatt kiszámolja neked, hogy az mennyi zsír, szénhidrát, stb.

Ezt a 40 g-ot hozzáadom a reggelihez, aztán folytatom a többivel. Ha közben mondjuk rájövök, hogy hoppá, ma nem is 40 g-ot ettem, csak 30-at, egy pillanat alatt ki tudom javítani a 40-et 30-ra.

Amit mondani akarok ezzel az egésszel, az az, hogy ennek a programnak a használata sokkal kényelmesebb és könnyebb számomra, mint az MFP használata. Nyilván ez egyéni dolog :)

A kaják mellett be tudod pötyögni a súlyodat is, még egy kis grafikont is mutat a változásról. Na meg a szénhidrát-zsír-fehérje eloszlást is mutatja torta diagramos formában.

Persze 1-2 dolog lehetne másképp is a programban, de összességében ez így jó, és tökéletesen megfelel a célomnak. Aki szintén számolgat, annak tényleg szívből ajánlom ezt a programot, mert nagyon jó!

És még valami: anyukám szokta mondani, hogy "hát így nem lehet élni, hogy mindent ki kell számolni''. Neki is mondtam, és most nektek is: valójában nagyon egyszerű, és kevés időt igényel a kalóriaszámlálás.

Mióta ezt a programot használom, napi kb. 3 percem megy el azzal, hogy minden értéket bepötyögök... Nyilván ehhez kell az is, hogy már egyszer a legtöbb étel értékeit beírtam, plusz mindent lemérek, mielőtt elkészítem vagy megeszem. De ez szinte semmi időt sem vesz el.

Ami ''rossz'' hír viszont, hogy ezeket a dolgokat csak akkor lehet megtenni, ha te magad főzöl. Sajnos itthon azokon a helyeken, ahol van tápértéktáblázat, nos, éppen azokon a helyeken nem kéne enni. (Meki, KFC...) Ha beülsz egy menzára, vagy egy pizzázóba, igazából még megbecsülni sem fogad tudni, hogy mennyi kalória van az adott ételben. És akkor a zsírról még nem is beszéltünk!

De kicsit elkanyarodtunk az eredeti témától :) Lényeg, hogy nagyon ajánlom ezt a programot, mert nekem nagyon sokat segít most is, és azt hiszem, hogy nektek is csak hasznotokra válhat :)

2012. október 8., hétfő

6. hét összefoglalás

Jó hamar eltelt ez a hét... :)

08. 27. (hétfő): 72,5 kg
09. 03. (hétfő): 70,5 kg
09. 10. (hétfő): 69,5 kg
09. 16. (vasárnap): 69 kg
09. 24. (hétfő): 68,5 kg
10. 01. (hétfő): 67,5kg
10. 08. (hétfő): 67 kg

Vagyis 0,5 kg mínusz. Nagyon örülök ennek az eredménynek, több dolog miatt is. Egy, hogy eddig még minden héten fogytam valamennyit, tehát nem állt meg a fogyás; és kettő, hogy pénteken kaptam újabb hormoninjekciót. Erről majd talán egy későbbi posztban, most csak annyit mondanék, hogy sajnos nagyon lehet hízni ettől a cucctól, és bizony a fogyást sem könnyíti meg... A dokim szinte minden alkalommal megkérdezi, hogy híztam-e, plusz ismételten felhívja a figyelmemet arra, hogy figyeljem a súlyomat. Na, nem kell kétszer mondani :D

Lényeg, hogy ezt a fél kiló fogyást mindennek tükrében most óriási győzelemnek fogom fel! Úgyhogy hurrá, és így tovább :)

Ugyanakkor a héten 8 Shredet is lenyomtam (eddig még 1 héten sem csináltam ennyiszer), mert nagyon szerettem volna, ha 1 kilóval mutat kevesebbet a mérleg. :) Mostanában úgy szoktam, hogyha van erőm, akkor egymás után kettőt is csinálok, mondjuk a level 1-et, meg az aktuális szintet. 

Ja igen, és képzeljétek: eljutottam a Level 3-ra! Igaz, hogy nem csináltam minden nap, inkább csak heti 4-5 alkalommal, de amint láthatjátok, így is nagyon hatásos volt. Most úgy tervezem, hogy befejezem a Level 3-at, aztán újra megcsinálom az egész Shredet.

Na és két kör 30 Day Shred után... * dobpergés * jöhet az Insanity! Újra! Aki régebb óta olvassa a blogomat, az tudja, hogy csináltam tavaly az Insanityt egy darabig, de sajnos félbehagytam. Na majd most nem fogom :)

Szeretnék ajánlani nektek egy gyümölcsjoghurtot! Eddig eléggé bajban voltam ezzel, mert a ShapeShifteren több recept is van, ami gyümijoghurtot kér. Én nem nagyon szeretek megalkudni, csak ha nagyon muszáj, úgyhogy eddig nem sikerült olyat találnom, ami számomra jó lett volna. Viszont ez elég tetszetős :)

Sajnos még a legtöbb light joghurtban is van cukor, de ebben nem! Igaz, hogy van benne aszpartám... de kis mennyiségben inkább bevállalom, na. (nyilván nem ezen a joghurton fogok egész életemben élni)

Itt vannak a tápértékei 100 g-ra vonatkoztatva (150 g-os egy pohár)
  • Energia: 41 kcal
  • Fehérje: 5,1 g
  • Szénhidrát: 4,5 g
  • Zsír: 0,1 g
Én az Auchanban vettem, és háromféle ízben láttam. Az árára már nem emlékszem... Sajnos nem fizetnek érte, hogy ennyire reklámozzam, de szerintem tényleg nagyon jó :) Természetesen ha valaki tud jobbat, az szóljon, nagyon szeretem az alternatívákat :)


1) Koffeinmentes cappuccino. Tudjátok, hogy most koffeinszegény életmódot folytatok (heti max. 3x iszom koffeines italt, és kólából sem mehet több, mint fél liter), úgyhogy egyik nap nagyon csúnyán beütött a kapucsínóm. (szívdobogás, miegymás). Úgyhogy vettem koffeinmentes kávét, DE! ez is a heti max. 3-ba esik bele! Már csak a szép fehér fogak miatt is :)

A tetején egyébként hatalmas nagy hab van, amit a szuper kis Ikeás tejhabosítómmal csináltam. Pillanatok alatt óriási, kemény tejhabot csinál :)

2) A patológia alapjai. Laza kis 1000 oldalas könyv, most többek között ezzel telnek a napjaim :)

3) Alternatív ebéd: két kornspitz melegszendvicsnek megcsinálva, natúr csirkemellel.

4) Tortilla készült: teljesen véletlenül egy szívecskét sikerült nyújtanom :)

5) Felavattam az új muffin tepsimet! Fél adag muffin készítéséhez jó, és szilikonból van, ami nagyon praktikus. Ezt is az Auchanban sikerült beszereznem, leárazva :) (És ilyen süti sült benne: barackos-túrós zabsüti)


Most zárom soraimat, de a napokban még írok új bejegyzést, mert szeretnék nektek egy nagyon jó kis kalóriaszámlálós programot ajánlani. :)

2012. október 1., hétfő

5. hét összefoglalás (félúton!)

35 nap pipa, még 35! Jeeeee :)

08. 27. (hétfő): 72,5 kg
09. 03. (hétfő): 70,5 kg
09. 10. (hétfő): 69,5 kg
09. 16. (vasárnap): 69 kg
09. 24. (hétfő): 68,5 kg
10. 01. (hétfő): 67,5 (!!)

Tehát az 5 hét eredménye mínusz 5 kiló, lógó farmernadrág, és a passzoló melltartóim számának csökkenése :D Nem mértem a centiket a kezdetekkor, de szemmel látható a különbség MINDENHOL. Komolyan, nem túlzok. És a legjobb, hogy hétvégén megkaptam az első ''jéé, te fogytál'' dicséretet is :)

Hű. Eltelt öt hét úgy, hogy szinte észre sem vettem. Sok volt a kihívás, kísértés, megoldandó feladat... Közben tízszer meguntam a párolt csirkemell - barna rizs kombót, de közben megtanultam új dolgokat is főzni... 

Hálás köszönetem Rékának a shapeshifterért, és a sok finom receptért! Köszönöm Tominak, akinek nem tudok elég hálás lenni azért, hogy elindított ezen az úton! Na és persze köszönet neki a lifetiltért :)
És ki ne hagyjam Jillian Michaelst a 30 Day Shreddel! Ez a tornavideó egyszerűen hibátlan, és elképesztően hatásos! Mindenkinek szívből ajánlom!

Igen, tudom, hogy még nagyon sokat kell fogynom. Sőt, már az is régen realizálódott bennem, hogy nem fogok minden plusz kilót leadni 70 nap alatt. Azonban ez nem bánt: örülök neki, hogy eddig eljutottam, és tudom, hogy bármennyi ideig is fog tartani, de megcsinálom!

1) Sajtos-sonkás csirkemelltekercs. Recept innen, kis változtatásokkal: pl. én Tolle light trappista sajtot használtam, és a sütéshez nem használtam margarint. Csak úgy simán beraktam a sütőbe. 

2) Házi készítésű müzliszelet!! Erről majd lesz egy külön bejegyzés :) (elöljáróban annyit azért leírnék, hogy se margarin, se olaj - tehát semmiféle zsiradék nem ment bele!)

3) Kínai pirított tészta. Recept innen.

4) És a szokásos kis zabkása :) Szinte minden nap eszem legalább egyszer, de néha előfordul, hogy kétszer is.

Szurkoljatok, még sok nap áll előttem :)

2012. szeptember 26., szerda

4. hét összefoglalás

Kicsit megkésve, de újra jelentkezem. A késedelmem oka, hogy tönkrement a laptopom töltöje, úgyhogy most mobilról pötyögök :) (elore szólok, hogy nincs hosszú ö meg ü betu sajnos :/)
De nézzük a mérlegelés eredményét!
08. 27. (hetfo): 72,5 kg
09. 24. (hétfo): 68,5 kg
Nagyon örülök az eredményeimnek! Néha ugyan el vagyok keseredve az alakom miatt, de ilyenkor mindig arra gondolok, hogy jó úton járok, és idövel nagyon látványos lesz az eredmény. Addig pedig ki kell tartani!!

2012. szeptember 18., kedd

3. hét összefoglalás

Ez a hetem nem volt könnyű. Elkezdődött a suli, elég durva órarenddel, plusz most jöttek be a több óra hosszú fantom termi gyakorlatok is (ezeken a gyakorlatokon babákon gyakorolunk fogpreparálástól kezdve fogtömésig mindenfélét).

A hétfői gyakorlatom 3,5 órás, de nem pontosan végzünk, inkább 5 perccel később... Na most ezt úgy kell elképzelni, hogy végig begombolt köpenyben, és maszkkal az arcunkon görnyedünk a fantom baba fölé, és se szünet, se semmi. A végére már majd' éhen-szomjan halok :D Igazából védőszemüveget és kesztyűt is kéne végig viselni, de szerencsére ezt (még) nem tartatják be. Egyébként így is megsülünk, szóval elég kellemetlen!

Aztán a keddi gyakorlatom 2,5 órás, itt a maszk-kesztyű szabályt betartatják :D Ma egyébként marhacsonton használtuk a fúrót, és mindenféle alakzatokat kellett belefúrni. A végére már egészen belejöttem, de nem egyszerű: nagyon fixen kell tartani, és mivel a csont elég kemény, könnyen kicsúszik... (És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a zománc még ennél is keményebb :D)

Na de vissza a lifetilt témához:
Sajnos hétfőn pont nem tudtam megmérni magamat, csak előtte, vasárnap.

08. 27. (hétfő): 72,5 kg
09. 03. (hétfő): 70,5 kg
09. 10. (hétfő): 69,5 kg
09. 16. (vasárnap): 69 kg

Nagyon örülök ennek az eredménynek, szerintem ez így még teljesen jó. Persze a továbbiakban szeretnék heti 1 kilótól megszabadulni, de ez elég kiszámíthatatlan dolog. Mindent rendesen betartottam, bár 1-2 negatívumot azért fel tudok sorolni:
  • Kevesebbet ettem a kelleténél (suli...)
  • Szintén a suli miatt sokszor eltolódtak a kajálásaim időpontjai (eddig azért ezek elég állandóak voltak)
  • Még mindig több mozgás kellene... (a heti öt most is megvolt, de azért a 30 Day Shredhez kéne még egy kis plusz! Leginkább futás.)
  • ÉS talán a legfontosabb, hogy még csak most, a 3. héten kezdtem el a makrotápanyagokat is számolni.  
Közben pedig eljutottam a 30 Day Shred Level 2-ra! Most fog jönni a 3. nap. Csak ajánlani tudom (ahogy eddig is), a második szint is durván megizzaszt :D

 

1. Protein palacsinta, nyami :) Recept innen.

2. Még egy uzsonna. Kefír, Abonett, sonka, light trappista. (Az Abonett kivételével ezekkel azért vigyázni kell a zsír miatt)

3. Nagyüzemi főzés :) Zöldborsó főzelék csirkepörkölttel (na a pörkölt szó azért túlzás, pl. olaj nincs benne - egyáltalán nem használok olajat!!) Recept innen. Annyi különbséggel, hogy az én adagom kisebb (így jött ki a lépés)

4. Éééés a hét fénypontja kaja szempontjából: Tortilla!! Imááádom! A tészta Dia-Wellness szénhidrát csökkentett lisztből van. Kisebb adag, mint amiket árulni szoktak, de ez van, most ennyi fér bele :) Recept megint csak innen.

5. Párolt csirkemell párolt zöldségekkel. Fagyasztott zöldségekből; már nem tudom, hogy milyen márka volt, de nem volt annyira olcsó, ehhez képest komolyan mondom, ehetetlen volt! Borzasztó volt illatra is, ízre is! Azért persze megettem...


A süldögélő és a kész palacsinta :) Inkább amerikai palacsinta-szerű, nem az a magyaros, feltekerős fajta. De nagyon finom! Magában ettem.