2012. március 20., kedd

1. nap: Warrior Diet - A harcosok étrendje

Már régebben is hallottam erről az étrendről, de a napokban valahogy újra rábukkantam. Nagyon röviden: 20 óra alulevési időszak (napközben), 4 óra túlevési időszak (este, nem közvetlenül lefekvés előtt).

Napközben nyers zöldséget és gyümölcsöt lehet fogyasztani. 

Aki először hall erről, az tévesen azt képzeli, hogy este jöhet minden a túlevés időszakában, hamburger, pizza, bármi. Na azért ez nem teljesen így van, este is csak egészséges dolgokat lehet enni, de azokból bármennyit. 

Valóban, ez ellent mond mindennek, amit eddig olvastam, sőt, magam is hittem és követtem. Rövid utánaolvasás után azonban rendkívül hatékonynak tűnik ez az étrend, bár az is igaz, hogy ez nem való mindenkinek. 

Aki bővebben szeretne róla olvasni: itt megteheti.

Én most adok neki egy esélyt, mert több szempontból is rendkívül ideális számomra ez az étrend. Fogalmam sincs, hogy mi lesz ebből, de majd beszámolok róla. Tudjátok, szeretek új dolgokat kipróbálni :)

Tehát ma volt az első nap. Gyümit ettem egész nap, meg egy kis kesudiót (igazából azt nem kellett volna, de akkor még nem tudtam). Érdekes, hogy nem ettem sokat, egyszerűen nem kívántam többet. És, ami a legjobb, hogy estére bombasztikus formában voltam! Annyira tele voltam energiával, hogy az hihetetlen :)

Este tortilla tekercset készítettünk. Tele volt mindenféle jóval, egy csomó zöldség meg pulykamell volt benne.

Le is mértem magam mérőszalaggal, meg képeket is készítettem, de azokat egyelőre nem szeretném bevállalni, majd talán jövő héten, amikor a második adag készül :)

4 megjegyzés:

  1. Nem vagyok benne biztos, hogy ez egészséges módja lesz a fogyásnak, mégha oly' hatékony is. Azért kíváncsian várom a fejleményeket.

    VálaszTörlés
  2. Igazából se védeni, se támadni nem szeretném még a módszert. Egy hetet adok neki, aztán meglátjuk. :)

    VálaszTörlés
  3. Igazából érdekesen hangzik, én is olvaslak majd, hogy mizu, de ez a sok energia dolog nagyon jól hangzik :)

    VálaszTörlés