2012. március 27., kedd

Gyors bejelentkezés

Tegnap ugyan letelt az egy hét a Warrior Diet-ből, de még nem volt időm írni róla. Most csak azért írok, hogy elmondjam, minden oké, sőt.

Előzetesben annyit elmondhatok, hogy 1 hét alatt 2 kilót fogytam (wow!), és nagyon jól érzem magam. Holnap majd jövök a centikkel. Talán majd képeket is rakok fel, bár még nem biztos, hogy bevállalnám a múlt heti képeket :)

Sajnos ma elég rossz dolgokat ettem a túlevési fázisban, mert amolyan ''igazi'' randink volt a barátommal, és nem minden nap van ilyen. Szóval sajnos gyorséttermi kaját ettünk, aztán pedig moziztunk. (de legalább nem vettünk nasit a moziban!)

Az Éhezők viadalát néztük (Hunger Games), amit már nagyon nagyon vártam, mivel olvastam a könyvet. Egyébként elég jó adaptáció volt, szerintem érdemes megnézni. Bár az az igazság, hogy a könyv sokkal jobb hangulatot tudott teremteni számomra, és abszolút letehetetlen volt. 

Na ennyire azért nem volt jó a film, de jó volt, az tény. Előtte egyébként a Hobbit előzetesét is levetítették, amivel kapcsolatban már sokkal borúlátóbb vagyok - azt is olvastam, és hát, nem tudom. Úgy érzem, mintha egy Gyűrűk ura volumenű sztorit próbálnának kihozni belőle, ami szerintem óriási hiba. A Gyűrűk ura a kedvenc könyvem, négyszer olvastam (de nem utoljára :), és ugyan a Hobbit is jó, de nem lehet a kettőt összehasonlítani. Teljesen más jellegű a kettő.

Na de eléggé elkanyarodtam :) Lényeg, hogy holnap jövök egy összefoglaló kis írással a WD-ről.

1 megjegyzés:

  1. Gratu a leadott kilókhoz, szépen haladsz :)

    És ha már offolunk, én is meg akarom nézni a Hunger gamest, meg majd a könyvet is elolvasom, de most még Trónok harca láz van, most tartok a második könyv negyedénél :D És vasárnap új rész, bár megvárjuk a magyart :))) Bocsi, off - off :D

    VálaszTörlés