Életmódváltás! De miért? (I.)

Ez az 59. bejegyzésem. Nem is tudom, hogy miért vártam ennyit, hogy leírjam, miért is indult ez a blog. Ma pihenőnapot rendeltem el, izomláz miatt, és azért, mert a könyvtárban tanultunk futás helyett :D Hiába na, vizsgaidőszak.

Szóval hol is kezdjem...

Kiskoromban mindig duci kislány voltam, és engem ez mindig is zavart. Még egészen kicsi koromban is, amikor az unokatesóim kis vékonykák voltak, akiket mindig étellel próbáltak tömni. Elég nagy volt a kontraszt, na :) Pedig annyira azért nem voltam duci, csak ugye mellettük egészen másképp éreztem magam.

14-15 éves korom körül kezdtem el a Norbi Update módszert. Ez az időszak volt az, amikor megjelent az első könyve, és alig lehetett még kapni Norbis termékeket. Plusz ugye a szüleim vásároltak, nem úgy volt, hogy csak úgy le lehetett ugrani a boltba (falun lakom, akkor nem volt még akárhol Norbis termék), és venni, amit szeretnék.

Mindezt csak azért írom le, hogy leszögezzem, a módszer nagyon jó. Tényleg működik; és egyáltalán nem igaz, hogy vagyonokat kellene rá költeni. Ettem közben néha csokit is, chipset is, persze csak délelőtt, és nem csináltam belőle rendszert. Vettünk pár videokazettát anyával, és minden nap tornáztunk. Nekem soha nem maradt ki egyetlen nap sem. Anya is nagyon szépen lefogyott.

Nem is telt sok időbe, és 14 kg-mal kevesebbet mutatott a mérleg. Szerintem több is volt az, de maradjunk a hivatalos adatoknál :)

A problémák itt kezdődtek... Sajnos szörnyen fanatikus ember vagyok Hiába írta Norbi, hogy enni kell rendesen, hogy napi ötször, stb. Egy idő után eljutottam arra a szintre, hogy alig ettem. Mindezt az Update zászlaja alatt, és azt hittem, hogy jaj de jól csinálom. Állandóan éhes voltam. Rászoktam, hogy este már soha nem eszem (szóval mondjuk délután 3-kor ebédeltem, utána semmit másnap reggelig...)

Egy idő után már nem nagyon mozdult a súlyom, ami persze most már nem lep meg. Szóval durva kalóriaszámlálgatásba kezdtem. Volt egy füzetem is, amibe mindent leírtam, amit csak ettem. Remélem, hogy soha soha többé nem látom azt a füzetet viszont... Voltak napok, amikor a 300 kalóriát is alig értem el.

A legkevesebb súlyom 58 kg volt, ami nem kevés, főleg a magasságomhoz nem. De szerencsére nem sokáig bírtam az éhezést. 

A 60-62 kg volt az átlagsúlyom nagyon sokáig, tornáztam, eszegettem, voltak idők, amikor éheztem megint, stb. Szóval hülyeséget hülyeségre halmoztam.

A mostohanagyim rákos volt, úgyhogy próbáltunk mindenféle alternatív gyógymódot. Anyukám olvasott egy léböjtkúráról, amivel állítólag sokan meggyógyultak, a neve az volt, hogy Breuss-kúra. A lényege, hogy 42 napig csak gyógyteákat és zöldségleveket szabad inni. Az alapja pedig az egésznek a céklalé. (Ma annyira rosszul vagyok még a cékla szagától is, hogy szerintem soha nem fogok tudni enni belőle...)

Anyukám támogatásul belekezdett a kúrába a mostohanagyimmal, és végigcsinálták mindketten! Arról nem tudok nyilatkozni, hogy ez mennyiben segítette nagyimat abban, hogy meggyógyuljon, midenesetre mindketten sokat fogytak, és nem, nem gyengültek le, bármily meglepő.

Én, ha jól emlékszem, 18 napig bírtam. Lehet, hogy 19 volt, vagy 17, lényegtelen. Több mint két hét. Bevallom fizikailag nem volt megerőltető. Akár hiszitek, akár nem, fizikailag nem nehéz nem enni. Zöldséglé, néha gyümölcslé, teák - ki lehet bírni. DE! Lelkileg ez akkora trauma volt számomra, hogy sose fogom megbocsátani magamnak, hogy ilyen hülyeséget csináltam.

És hogy miért hagytam abba idő előtt? A kúra felét csináltam volna csak, de nem bírtam végig. Egyik nap jöttem haza a suliból, és a megállóban két hmm... nem magyar egyén kipécézett magának, és az egyik elég durván beszólt a fenekemre, hogy mekkora hatalmas (na persze nem ilyen szavakkal!)

Hát gondolhatjátok. Tini voltam, totál elégedetlen magammal, egy éhezőkúra közepén. Persze, hogy kiakadtam!

16-17-18 éves koromra teljes emocionális csődtömeg lettem (mint a legtöbb tini :)). Annyira nem volt önbizalmam egy időben, hogy amikor mentem az utcán, és jött velem szemben valaki, direkt oldalra húzódtam a járdán (pedig elfértünk volt simán egymás mellett!), és a földre szegeztem a tekintetemet. Nem mertem az emberekre nézni.

17 éves koromban vega lettem egy hirtelen ötlettől vezérelve. Anyukám támogatásul mellém szegődött, ő azóta is vega. Kb. egy fél évig vegán is voltam, ami azt jelenti, hogy se hús, se tejtermék, se tojás, se semmi állati eredetű táplálék.

Tiniként mindenben a saját fejemet próbáltam követni. Persze emiatt nem voltam valami népszerű, és senki sem értett meg :P

Csak hogy illusztráljam: 3,5 évig nem ettem csokoládét, és SEMMIT, amiben kakaó volt. Miért? Mert úgy gondoltam, hogy túl sok csokoládét eszem, ezért valahogy gátat akartam szabni neki. És sajnos ennyire a végletek embere voltam... De komolyan, nem tudjátok elképzelni, hogy milyen durván betartottam. Soha, egyetlen egyszer nem volt semmilyen kilengés.

Na de még mesélhetnék, hajaj.

Végülis elkerültem egyetemre, megismerkedtem a Barátommal. Kezdett zavarni már a vegaság. Egyébként semmi bajom a vegákkal, meg szívesen gondolok vissza azokra az időkre. De én nem bírtam, hogy kilógok a sorból. Tinikoromban állandóan erre törekedtem, de aztán már kínzó volt ez az egész. Hogy rendelnek a csoporttársak egy pizzát, és én nem ehetek belőle, plusz még magyarázkodnom kell, és mindkét fél kellemetlenül érzi magát... Ugyanez vendégségben, meg számtalan helyen még.

Úgyhogy csak 2 évig voltam vega. Jó volt, szép volt, elég volt. És elkezdtem újra csokit enni :) Persze egyiket sem bántam meg. Még mindig imádom a csokit, de közel nem eszem annyit, mint régen. Meg igazából bármennyi időt kibírok csoki nélkül, nem kívánom már annyira, hogy ne tudnám visszautasítani. És ez jó, hogy a kezemben a döntés. És megszerettem az étcsokit, ami egy hatalmas plusz :)

Szóval minden szuper volt egy ideig, kicsit össze-vissza ettem ugyan, mert 200 kilométerre kerültem otthonról, és úgy jöttem el, hogy nem tudtam főzni. (Egyáltalán). De a súlyomat nagyjából tartottam. Meg szuperül éreztem magam a bőrömben! Végre! Ez tartott kb. egy évig.

Aztán az előző félévem gyilkos volt. Teljesen kikészített lelkileg... Ezerszer itt akartam hagyni az egyetemet. Alig volt időm, későn értem haza állandóan, tanultam állandóan, stresszeltem meg sírtam állandóan. És sosem voltak megfelelőek az eredmények. Szóval össze-vissza ettem, édességet főleg.

Merthogy tudni kell rólam, hogy nem vagyok egy nagy evő. Viszont sajnos emocionális-, stessz- és unalomevő vagyok (nasit eszem ilyenkor, sajnos!) Legrosszabb. Bár főleg unalomból ettem. Úgyhogy erre nagyon nagyon oda kell figyelnem.

Végülis sikerült nagyjából 10 kilót felszednem. Több is volt szerintem, mivel már egy hónapja tornáztam napi rendszerességgel, amikor először felálltam a mérlegre... Képzelhetitek a döbbenetet, és elkeseredést, amit akkor éreztem... 10 kilóval voltam több... Azok után, hogy egy hónapja tornáztam már...