2011. augusztus 23., kedd

Nehezen fogysz, de mégis mit lehet tenni? - Értékelés -

Régóta halogatom már ezt a bejegyzést, de eljutottam arra a pontra, hogy meg kell osztanom veletek. Gondolom feltűnt, hogy egy ideje nem írok a súlyomról, nem írok ''scale victorykról''.

Nézzünk szembe a tényekkel: januárban kezdtem el ezt az utat, és igaz, hogy az elején még nem tettem a fogyásért annyi mindent, mint most, de tornáztam minden nap (Shaun T Hip Hop Abs programjával kezdtem), és elkezdtem odafigyelni arra, hogy mit eszem.

Azóta eltelt több mint fél év, és összesen fogytam 9-10 kilót (fluktuál a súlyom, úgyhogy most pontos adatot nem tudok mondani, mivel épp nem mérlegen állok :)) Jó, persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy kb. egy egész hónapig nem mertem ráállni a mérlegre, amikor elkezdem, mert tudtam, hogy bajok vannak. Szóval biztos, hogy nagyobb súlyról kezdtem, mint amiről tudok, de ez lényegében mindegy, mert már sosem tudjuk meg biztosan.

Lényeg, hogy ez nagyon kevés. Ne gondoljátok kérlek, hogy elégedetlen lennék, mert nem! Nagyon büszke vagyok magamra, és hálás vagyok ezért. Viszont majdnem 8 hónap alatt 9 kiló igenis kevés. Heti 0,5-1 kg fogyás teljesen egészséges lenne (lett volna), és én úgy érzem, hogy ennyi munka után már a célsúlynál kellene tartanom.

Néhány éve lefogytam sok kilót, szóval viszonyítási alapom is van, és tudom, hogy ennél sokkal könnyebben ment. Persze megdolgoztam érte akkor is, na de most!

Aki olvassa a blogomat, az szerintem tudja. Sok mindent tettem már ezért, és egyre többet teszek. Persze nem vagyok tökéletes, nekem is vannak rosszabb napjaim, és én is szeretem az édességet. Azonban többet tettem ezért a dologért, mint valaha...

És itt jön a lényeg: tudom, hogy miért van mindez. Sajnos olyan gyógyszeren ''vagyok'', amin nagyon-nagyon nehezen lehet lefogyni. Már rengeteg helyen olvastam erről, sajnos nem csak bemagyarázás. (Na meg persze a tájékoztatójában is benne van, meg Wikipédián, stb :S)

A dokim szépen elmondta nekem a gyógyszerem mellékhatásait, és határozottan figyelmeztetett, hogy mérjem minden nap a súlyomat, és sportoljak rendszeresen, különben bajok lesznek. 

És MFP-n is több, ezzel a gyógyszerrel kapcsolatos témával is találkoztam már, sok rémtörténetet olvastam róla. És bizony nem vicces a dolog... ''Persze'' más mellékhatásai is vannak, amik néha meg tudják keseríteni az életemet, de jelenleg ez zavar a legjobban.

Zavar, hogy küzdök valamiért, és belefektetek annyi energiát, mint más, és mégsem tudok olyan eredményeket elérni...

Mindenesetre most az Adipokillel próbálkozom, ami egy termogenikus zsírégető, és sok jót olvastam már róla. Csak pár napja szedem, de ígéretes. Majd írok még róla bővebben, hogy mik a tapasztalataim.

Persze fontos, hogy az ilyen zsírégetők nem csodaszerek, önmagukban semmit sem érnek. Csak helyes diéta és mozgás mellett tudnak segíteni. Adnak egy pici lökést...

2 megjegyzés:

  1. Ne keseredj el!
    Le a kalappal előtted, hogy még így is van kedved csinálni és nem pluszba hanem mínuszba mész!

    VálaszTörlés
  2. Köszi szépen! Csak az a baj, hogy most eléggé magam alatt vagyok :/ Szörnyű, hogy dolgozol valamiért, és nem jön össze :S

    VálaszTörlés