2011. május 27., péntek

Futás!

Amikor ma kiértünk az atlétika pályára, egészen ledöbbentem. Voltunk vagy ötvenen - és szinte mindenki, aki ott volt, hobbiból volt ott. És a pálya körül is sokan ütötték el az időt.

Sajnos még mindig izomlázam van, sőt, a tegnapi 30 Day Shred Level 1 után még sokkal inkább, ráadásul a gyomrom is fájt futás alatt, úgyhogy nem tudtam olyan jól teljesíteni, mint előző alkalommal. Végülis kb. 4,5 km-t mentünk összesen (de nem futva :)), ebből a futás 2,1 km volt.

Azért tudok most pontosabb adatokat mondani, mert néztük GPS-en végig, hogy hol tartunk távolságban, sebességben, stb. A sebességünk szerintem most jobb volt, mint legutóbb. Az átlag nagyjából 8 km/h volt. 

Megbeszéltük a barátommal, hogy ezentúl megpróbálunk minden héten futni párszor, és minden héten növeljük a távot egy körrel. A pályán egy kör (a külső, legalábbis) 420 m. 

Nagyon szeretnék futásban fejlődni, mert a legrosszabb középiskolás élményeim a tesi órákhoz, de még inkább a futáshoz kapcsolódnak. A tesi tanárunk tipikus testnevelés tanár volt, ráadásul nagyon sokan voltak az osztályban élsportolók, így nem volt egyszerű a helyzetem. Sajnos rátett még a dologra egy lapáttal, hogy nem csípett a tanár, úgyhogy nem sok esélyem volt a túlélésre.

Amit a legjobban utáltam, az a parkfutás volt, ami azt takarta, hogy kimentünk a közeli parkba, és kb. 2 km-t futottunk. Hát, mindig utolsók közt végeztem. (Utolsó, vagy utolsó előtti voltam). 

Amit sosem felejtek el, hogy egyszer még hátra volt egy fél körünk az egyik osztálytársammal, a tesi tanár pedig az osztállyal együtt visszament nélkülünk a suliba. Egyszerűen ott hagyott minket. Ha ez nem felelőtlenség egy tanár részéről, akkor nem tudom, hogy mi az.

Őszintén szólva az a legrosszabb az egészben, hogy mindig igyekeztem. Nem vettem lazán a dolgot, próbáltam kihozni magamból a maximumot.

Mindenestre ezek a dolgok mély nyomot hagytak bennem, és ezért is próbálok jobb lenni. Tudom, nagyon kevés a 2,1 km, de számomra eredmény. 

És ha kitartok, egyre jobb leszek, úgyhogy mindenki kívánjon sok sikert! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése